h i r d e t é s

Lemondásra szólították fel a tüntetők a két kecskeméti parlamenti képviselőt

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Lemondásra szólították fel a tüntetők a két kecskeméti parlamenti képviselőt

2018. december 21. - 07:40

Csütörtökön délután mintegy félszáz autóval indult az ellenzéki Hírös menet a Kecskeméti Mercedes gyártól a Halasi út végégig, ahol a bútoráruház parkolójában hagyták a járműveket és gyalog indultak tovább. A sípoló, skandáló mintegy két-hároszámszáz fős tömeg célja a főtér volt, ahol legalább ugyanennyien csatlakoztak hozzájuk.

Demokráciát, szabad médiát, nem vagyunk csürhe, valamint mocskos Fidesz, ezek voltak az ismétlődő jelszavaik.

A szakszervezetis, valamint az ellenzéki önkormányzati képviselők a felszólalásaikban az új foglakoztatási törvényt bírálták, amelyet a tüntetés megkezdése előtt írt alá Áder János köztársasági elnök. 

Ezt követően a tömeg nagy része átvonult a Kecskeméti Televízióhoz, a Petőfi Népéhez és a Gong Rádióhoz, hogy átadják ötpontos petíciójukat.

Ebben a túlóratörvény visszavonását, valamint kevesebb rendőri túlórát,  Magyarországnak az Európai Ügyészséghez történő csatlakozását, független közmédiát és független bíróságokat követeltek.

A petícióban egyben Kecskemét két országgyűlési képviselőjét, Zombor Gábort és Salacz Lászlót lemondásra szólították fel, mert megszavazták az úgynevezett rabszolgatörvény és egyben felszólították a város vezetését, hogy az önkormányzati cégek ne alkalmazzák az új foglakoztatási törvényt.