h i r d e t é s

Lemondott a lengyel alsóház elnöke, miután kiderült, hogy kormányzati repülőgépet használt magánutakra

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Lemondott a lengyel alsóház elnöke, miután kiderült, hogy kormányzati repülőgépet használt magánutakra

2019. augusztus 09. - 07:07

Bejelentette csütörtökön lemondását Marek Kuchcinski, a lengyel parlament alsóházának elnöke azzal az indokkal, hogy a közvélemény nemtetszéssel fogadta a gyakori, néhány esetben a családtagok részvételével tett belföldi repülőútjairól megjelent információkat. - írja a 168ora.hu.

Forrás: 444.hu

Kuchcinski ellen ez ügyben az ellenzéki Polgári Platform nyújtott be bizalmatlansági indítványt, amelyről pénteken szavazott volna az alsóház, a szejm. A házelnök közölte, hogy pénteken távozik tisztségéből. A szejm aznap választja meg az utódját.

Marek Kuchcinski aláhúzta, az általa vállalt házelnöki munkamodell következtében nemcsak Varsóban, hanem vidéken és külföldön is tevékeny volt.

– Mivel azonban a közvélemény negatív módon viszonyul hozzá, arra jutottam, hogy nem folytathatom a házelnöki munkát

– jelentette ki.

A sajtókonferencián szintén felszólaló Jaroslaw Kaczynski, a lengyel kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS) elnöke hangsúlyozta, Kuchcinski a repülőutakkal nem járt el törvényellenesen, és nem tért el a bevált szokásoktól sem. A pártelnök egyúttal bejelentette, hogy pártja törvénytervezetet nyújt be a kormánygépek használatának szigorú szabályozásáról.

Hangsúlyozta, a szabályoknak egyenlően kell vonatkozniuk a politikai vezetőkre. Felidézte, Donald Tusk, az Európai Tanács jelenlegi elnöke 2007–2014-ben lengyel kormányfőként 281 alkalommal repült Varsóból otthonába, Gdanskba, és feleségével együtt egy sor utat tett turisztikailag vonzó országokba is. Kilátásba helyezte, hogy az objektivitás érdekében a PiS ezen utak tisztázását is kezdeményezi.

Marek Kuchcinskit július végén vádolták meg a sajtóban, hogy belföldi, gyakran a választókörzetébe irányuló útjai során indokolatlanul használt kormánygépeket. A szejm irodája közzétette a házelnöki repülőutak listáit, melyeken 85 belföldi utat tartanak számon 2016 márciusa és 2019 júliusa között. Közölték, 23 alkalommal a gépen tartózkodtak Kuchcinski családtagjai is. 

Kuchcinski már a hétfői sajtókonferenciáján bocsánatot kért, és 3,2 millió forintnak megfelelő összeget fizetett be karitatív célokra és a lengyel hadsereg fejlesztésére. A jelenlegi előírások ugyanis nem teszik lehetővé a kormánygépen utazó családtagok útiköltségeinek közvetlen megtérítését.

Mindeközben a magyar kormányfő, Orbán Viktor rendszeresen veszi igénybe hivatalos útjaira a hangsúlyozottan nem kormánygépnek vásárolt kormánygéppel. Emellett Milánóba is a honvédségi géppel repült, hogy ott feleségével operát nézhessen. Időnként igénybe vesz egy Bombardier Global 6000 típusú luxus magánrepülőt, amellyel többek között a Vidi nemzetközi meccseire utazik.

168ora.hu