h i r d e t é s

Leporolva

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Leporolva

2023. január 17. - 10:41

Két nap alatt két kormányzati prominens, Fürjes Balázs és Szijjártó is, látszólag a semmiből előrángatta, és hosszan fejtegette, hogy Budapest, illetőleg Magyarország messzemenően alkalmas a 2036. évi olimpia megrendezésére.
Vagyis megpályázzuk!

(Szijjártó szerint a kérdés nincs napirenden, de egyidejűleg közölte, hogy már tárgyalt ezügyben! Ezt kapd ki! Vagy már ismerős?)

A NOlimpia sikere óta sok víz lefolyt a Dunán!
Felépültek az Orbán nagyságát hirdető, és számára szép üzleti hasznot hajtó stadionok, már akkor megtippelhető volt, hogy az olimpiai infrastruktúra épül itt, a szállodákkal (Orbán szállodáival) egyetemben, a rendezésre pályázás feltételeként.

Meggyőződésem egyébként, és ebben már akkor egyetértettem az ebbéli véleménye miatt a sárba gyalázott Szanyi Tiborral, hogy a NOlimpia, a sikeres polgári ellenállás egyetlen példája, végső soron Orbán műve.

Felmérte, hogy a közhangulat nem támogatja az olimpiát, visszavonulni nem óhajtott (ő nem hátrál meg, nem téved semmiben), kerített/gründolt hát az LMP példájára, egy trójai falóként később is felhasználható/felhasznált mozgalmat, a Momentumot (az LMP-alapító Schiffer, akinek jórészt köszöhető a 2014-es, mindent betonba öntő kétharmad, ma már teljesen ledobta álcáját, és nyíltan Brüsszelt hibáztatja Orbán helyett), ráadásul mindkét esetben fiatalokból, melynek alapító tagjai közül tán sokan nem is sejtették, milyen játékot űznek velük, mire használják fel őket a tudtukon kívül.

(Talán ma sem sejtik, miközben a főkolompos, Fekete-Győr, a súlyos bukását követően az idióta Gelencsért mozgatja. Strasbourg, Donáth Anna, Cseh Katalin pedig messze van!)

Orbán tehát szerencsésen megszabadult az idő előttinek bizonyult olimpiai tehertől, nem ő másította meg, bírálta felül a döntését, sőt, még abban a szerepben is tetszeleghetett, hogy mink kérem tiszteletben tartjuk a lakosság akaratát.

(Tán azt is felmérte, vagy elmagyarázták neki, hogy akkor még semmilyen használható infrastruktúra nem állt rendelkezésre egy pályázathoz.)

Persze nem mondott le őrült tervéről, csak jegelte. Kivárt, mint mindig, ha alkalmatlan a széljárás. De, le nem mond ő semmiről, amit elhatároz!

Közben fölépültek a stadionok, az előkészítő szervezet a mai napig létezik és falja a pénzt.

A NOB-funkcikat többszörösen körüludvarolták, megkörnyékezték, kitüntették, miegymás.

Azoknak különben is tök mindegy, csak vállalja valaki! Ha még brennol is miatta, annál jobb.
Mert az olimpiák olyan veszteségesek, hogy alig akad pályázó.

Csak a leggazdagabb, legnagyobb országok kockáztatják meg.

Meg Orbán! Neki nem számít, hogy milyen újabb anyagi terhet tesz az enélkül is totálisan eladósított ország vállára, neki a dicsőség és az üzleti magánhaszon kell!

És újabb indok a fölöslegesen agyontámogatott élsport további pénzelésére!

De, miért most fújták meg a harsonákat? 2036. még messze van!

Csakhogy:

1./ Fel kell készíteni a népet a gondolat befogadására, ellenzéséből a támogatására. Ehhez pedig idő, és folyamatos mantrázás szükséges.

Ámbár Orbánnak tán ezzel is szerencséje van: bár formálisan város, tehát Budapest pályázik a rendezés jogáért, de egy ilyen kis ország esetében, belpolitikai megfontolásokból, meg a szétszórtan épült stadionok miatt nyilván jó néhány egyéb helyszín szóba fog kerülni.

Tehát, ha lesz egyáltalán (kevés az esélye), az országos népszavazás lesz!
A vidék pedig!

(Ne ismételjük meg 19 példáját, ne szálljunk el Jászberénytől! 19-et 22 követte!)

2./ Folyamatosan terelni kell a figyelmet a gazdasági krachról, amibe Orbán az országot juttatta!
A 24,5 százalékos decemberi inflációról, a rombadőlt egészségügyről és közoktatásról, arról, hogy ama bizonyos maláj „üzletember” után (és ki tudja, Szijjártó üzleti partnerei közül ki más még), a Debrecenbe invitált kínai akkumulátorgyár tulajdonosai is bűnözők.
És minden másról, például az országunk vizét, földjét, levegőjét, lakosságának egészségét tönkre tévő zseniális beruházásokról.
Melyeket más ország már nem fogd be!
Mi meg fizetünk érte!

Leginkább hazaffyas, irredenta, háborús helyzetet vízionáló, és általában a nemzeti büszkeségre apelláló smoncákkal.

Vesszek meg, ha tudom, mennyiben emeli egy ország rangját, tápozhatja büszkeségét egy olimpia rendezése, de sokan biztosan úgy gondolják, hogy igenis emeli!

E népszavazás, ha lesz, őrjöngve fogja támogatni Orbán olimpiáját!
Az időközben regionális középhatalommá emelkedő ország mind az 1,4 millió lakosa támogatni fogja!

De, legalább 96 százalékuk!

Csakúgy, mint ahogy ők a legújabb nemzeti inzultációs kérdésekre adott egyetértő válaszaikkal is támogatták a kormányt!

(Ezek az adatok nem mástól, mint Szalay-Bobrovniczkyné, Szentkirályi Alexandra kormányszóvívő asszonytól, az ábrándos lelkületű, milliárdos hadügyminiszter-vállalkozó feleségétől hangzottak el a Kormányinfón. És még bele se pirult Őnagysága!)

Mindenesetre Hitlernek bejött! És pont száz évvel később (véljük emblematikusnak?) Orbánnak is be fog jönni!

Polgárok! Készüljetek a lelátókra!
Hatszázezer milpengőért friss perec, sör és üdítő mellett szurkolhattok majd!

Aztán lehet hazamenni! Gyalog! Mert tömegközlekedés már nem lesz!

Címkék: