h i r d e t é s

Letartóztatások a Pest Megyei kormányhivatalban

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Letartóztatások a Pest Megyei kormányhivatalban

2021. július 21. - 06:53

A Pest Megyei Kormányhivatal építésügyi és örökségvédelmi osztályának több munkatársát is előzetes letartóztatásba helyezték – értesült a Népszava.

Forrás: Budapest Beacon

A Pest Megyei Kormányhivatal építésügyi és örökségvédelmi osztályának több munkatársát is előzetes letartóztatásba helyezték – értesült a Népszava. Az ügyben a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség rendelt el nyomozást a kormányhivatal egyik vezető beosztású tisztviselője ellen, aki a gyanú szerint "előnyért megszegte hivatali kötelességét". Az ügyészség "üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt" indított nyomozást – tájékoztatta a lapot Kovács Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője.

A nyomozóhatóság az eddigi eljárásban négy személyt hallgatott ki gyanúsítottként. A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség indítványa alapján a bíróság elrendelte valamennyi gyanúsított letartóztatását. További adatot azonban a büntetőeljárás eredményessége érdekében nem közöltek.

A Tarnai Richárd vezette Pest Megyei Kormányhivatal több nagy állami beruházás engedélyezési eljárásában vesz rész, miután az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség megszűnésével rájuk bízták a másodfokú környezetvédelmi feladatokat. A közigazgatási szervezetrendszer átalakításakor pedig a Pest Megyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatalát jelölték ki Budapest természetvédelmi hatóságaként. Bár egyes fakivágási ügyek a a kormány kéréseit szinte feltétel nélkül teljesítő fővárosi kormányhivatalhoz, azon belül is a Kosztyu Anikó vezette építésügyi főosztályhoz kerülnek. Ő adta ki a fakivágási engedélyt a többi közt a Kossuth térre, a Dagály uszodára, a Városligetre és az Orczy-parkra. Ugyancsak az V. kerületi kormányhivatal engedélyének a birtokában vitték el hajnalban Károlyi Mihály, utóbb pedig Nagy Imre szobrát is. Kosztyu Anikó és Tarnai Richárd párosára bízták a múzeumi negyed engedélyezését is.

Tarnai Richárd 2017-ben a természetvédelmi feladatok főfelügyelőségtől való átvételekor külön kiemelte a Liget-projektet és a Paks II. építését, amelyek esetében nekik kell lebonyolítani egyes hatósági eljárásokat. A Liget-projekttel szerinte "jól jár a város, és az emberek is". A határozatok ellen keresetet jegyző ügyvéd viszont úgy látja, hogy a hatóság " kitöltetlen csekket adott a beruházónak arra, hogy érdemi, lényegi környezeti hatások vizsgálata nélkül valósíthasson meg komoly beruházásokat". De Tarnai által felügyelt hivatal dönt az Orbán kormány által kiemelt beruházássá tett kiskunlacházi kavicsbánya nyitásokról is.

Tarnai Richárd nem rejti véka alá politikai nézeteit. A 2019-es önkormányzati választások előtt azt írta ki Facebook-oldalára: "Nem bízhatjuk azokra a jövőt, akik egyszer már tönkretették az országot! (…) Most vasárnap szavazzunk a Fidesz jelöltjeire! A választások után pedig egy "véletlenül arra bóklászó műtősfiúhoz" hasonlította a frissen főpolgármesterré választott Karácsony Gergelyt a Magyar Nemzetben megjelent írásában, aki "mögött Gyurcsány Ferenc elégedett, a trezor kulcsát éppen megkaparintó, kiérdemesült kasszafúró mosolyával nyugtázza a helyzetet, vagyis azt, hogy ki is tette rá a kezét Budapestre." (nepszava.hu)