h i r d e t é s

Lezsák-falva újra választ

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Lezsák-falva újra választ

2016. május 07. - 09:42
0 komment

Milliókba került eddig Lakiteleknek, hogy a helyi közgyűlésben többségben lévő lezsákisták 2014-ben nem tudtak belenyugodni polgármesterjelöltjük, Felföldi Zoltán vereségébe - írja a hirosveny.hu

Mivel nem voltak konstruktívak az új polgármester asszonnyal, Zobokiné Kiss Anitával, feloszlott a testület és vasárnap új polgármestert, valamint testületet választ a mára végletesen megosztott üdülőfalu.

Pedig nem lehet azt mondani a független polgármester asszonyra, hogy nem szeretett volna békét, mert a választási győzelmét követően felhívta Lezsák Sándort, de csak fél év múlva kapott időpontot. Akkor sem négyszemközt, hanem a helyi nemzeti fórumosokkal együtt találkoztak, ahol kiderült, hiába győzött a mosolygós anyakönyvvezető, nem fogadják el a győzelmét és nem is segítették a munkáját. ami annyit tesz, hogy a képviselő-testületi üléseken nem fogadták el az előterjesztéseit, napirendre sem vették. Ilyen volt például a falu javát szolgáló kommunális adócsökkentés. Néhány hónap múlva viszont pont azok, akik leszavazták, szórólapokon követelték a polgármester asszonytól. Az előző ciklusban született és a falu számára hátrányos szerződések felülvizsgálatára így esély sem nyílt.

A polgármesteri posztért öten versengenek a tizennyolc képviselőjelölt mellett. Indul a független Zobokiné, a nemzeti fórumos Madari Andor Fidesz támogatottsággal, a Jobbik Felföldi cimboráját, Zoltán Pétert indítja, egy helyi, 21 éves fiatalember függetlenként méreti meg magát és beejtőernyőzött egy nem Lakiteleken élő is Szolnokról a Munkáspárt színeiben. A parlamenti ellenzéknek nincs helyben bázisa, ennek ellenére hamis szórólapokkal kampányolnak, amelynek egyik oldalán Gyurcsány Ferenc, a hátoldalán pedig Zobokiné Kiss Anita látható DK színekben, miszerint, ha újra az asszony lesz a polgármester, akkor a településen migránstábor létesül, egybekelhetnek az egyneműek és minden közpénz el lesz herdálva.

Ráadásul ez az alaptalan, ijesztgető kampány házról házra jár, ugyanis az ellenjelöltek aktivistái ezzel riogatják a helybélieket. A szórólapozást egyik fél sem vállalta magára, válaszul Madari egy etikai kódex aláírását szorgalmazta, de Zobokiné nem írta az alá, mondván másfél éve rágalmazzák alaptalanul, miért higgyen épp a választás előtti napokban nekik.

- Ez egy szűk kör - mondja Zobokiné, akiket az érdek és a pénz köt össze. 

A Fidesz helyben szintén megosztott. Bár a logójuk szerepel Madari és csapata választási plakátjain, nem értenek egyet a Nemzeti Fórum tagjainak elveivel, elsősorban Lezsákkal, aki Kiskunfélegyházán is a párt ellen fordult.  Ráadásul a Lakiteleki Népfőiskolán zajló milliárdos beruházás indokával  több mint tíz embert bocsátottak el a múlt év végén, mert feleslegessé vált a munkájuk

A polgármesteri poszt Zobokiné és Madari közt fog eldőlni, de a testület kialakításában újra patthelyzet lehet. Zobokiné optimista, nem csak a saját, hanem a helyi lelkes lokálpatrióta csapatának a győzelmében is hisz, mondván, ismeri az embereket, Lakiteleket, értük dolgozik és nem foglalkozik a politikával. Megkérdeztük Madari Andort, hogy hajlandóak lesznek-e a nemzetisek a konstruktivitásra, ha újra Zobokiné nyer vasárnap, de nem kívánt spekulációkba bocsátkozni, azt mondta: várjuk meg a választás eredményét és majd azt követően beszéljünk erről, meg minden másról a településsel kapcsolatban. 

 

hirosveny.hu