h i r d e t é s

Lőszert és lőport is gyártanak majd Magyarországon

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Lőszert és lőport is gyártanak majd Magyarországon

2019. február 23. - 07:48

A félegyházi gyárban most még csak alkatrészekből szerelnek össze fegyvereket cseh licenc alapján.

Forrás: Németh Szilárd / Facebook

Az év második felében elkezdődik a sorozatgyártás a kiskunfélegyházi fegyvergyárban, írja a Magyar Nemzet. A kormánylap úgy értesült, hogy hosszú távon nemcsak kézi lőfegyvereket, pisztolyokat, géppisztolyokat és gépkarabélyokat fognak Magyarországon gyártani, hanem a hozzájuk szükséges minőségi lőport és lőszereket is. 

Benkő Tibor honvédelmi miniszter a  Petőfi-laktanyában arról beszélt, hogy ezekből a fegyverekből eddig tízezer darabot osztottak ki a hadsereg alakulatainak. Az üzemben nyárra készítik fel az infrastruktúrát a termelés beindításához, addigra megkötik a szerződéseket a gyártósorokon dolgozó szakemberekkel is. 

A kormány az elmúlt években komoly fegyverkezési programot indított:

Simicskó István korábbi honvédelmi miniszter tavaly márciusban jelentette be, hogy a Honvédelmi Minisztériumhoz tartozó HM Arzenál Zrt. gyárában cseh licenc alapján első lépésben a fegyverek összeszerelése indul meg, majd 2019 januárjától a teljes gyártás Magyarországon lesz. A cég a cseh Ceská Zbrojovka Exporttal kötött licencmegállapodást. A szerződés alapján tíz év alatt százmillió eurós összértékben kétszázezer lőfegyvert gyárthatnak majd Kiskunfélegyházán. Az egyezség értelmében a Magyarországon gyártott fegyverekből a cseh haderő is kap majd. 

Az üzemben NATO-kompatibilis marokfegyvereket, P-07 és P-09 típusú pisztolyokat, Bren 2 típusú gépkarabélyokat és Scorpion Evo 3 típusú géppisztolyokat gyártanak majd. Jelenleg nincs gyártás, csak alkatrészekből szerelnek össze fegyvereket. A fegyvergyártás körülbelül kétszáz embernek jelent új munkahelyet. (444.hu)