h i r d e t é s

Ma estétől vasárnap reggelig tart az Érdnél kisiklott mozdony elszállítása

Olvasási idő
5perc
Eddig olvastam
a- a+

Ma estétől vasárnap reggelig tart az Érdnél kisiklott mozdony elszállítása

2019. július 12. - 16:38

A 36 órás zárás alatt Kelenföld és Százhalombatta közt buszok járnak, a 7-es főutat is lezárják.

Érd, 2019. július 12. Az Érdnél korábban kisiklott mozdony 2019. július 12-én. Ezen a napon éjszaka megkezdik a mozdony elszállítását. A mozdony az első vágányról engedély nélkül elindult, a csonkavágány végén az ütközőbakot kiütötte, majd kisiklott. - Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ma 22 órakor kezdik annak a mozdonynak a visszaemelését és elszállítását, amely hétfőn délután Érden az első vágányról engedély nélkül elindult, a csonkavágány végén az ütközőbakot kiütötte, majd kisiklott. A mozdony a vonatközlekedésben nem okozott gondot, azonban a visszaemelés és elszállítás idejére le kell állítani a vonatforgalmat. Emiatt Kelenföld és Százhalombatta között pótlóbuszok szállítják az utasokat a műszaki mentés végéig, várhatóan 14-én, vasárnap 10 óráig. A 7-es számú főút érintett szakaszát is le kell zárni.


Érd, 2019. július 12. Az Érdnél korábban kisiklott mozdony 2019. július 12-én. Ezen a napon éjszaka megkezdik a mozdony elszállítását. A mozdony az első vágányról engedély nélkül elindult, a csonkavágány végén az ütközőbakot kiütötte, majd kisiklott.  - Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Az érdi vasútállomást jelenleg felújítják, a NIF Zrt-vel szerződött vállalkozók, előre meghatározott ütemterv szerint végzik a kivitelezési munkákat. A mozdony visszaemelését, elszállítását előzetesen egyeztette a műszaki mentést végző MÁV a projekt beruházójával, az érintett szakaszon zajló pályafelújítást irányító NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt-vel, a pályaépítés kivitelezőjével, továbbá a Train Hungary vasútvállalattal, a mozdony tulajdonosával és az érdi önkormányzattal.

A 126 tonnás mozdony visszaemelését csak a felsővezeték kikapcsolásával, eltávolításával, továbbá a daruzás miatt a vágányok lezárásával tudják elvégezni a szakemberek, ezért Kelenföld és Százhalombatta között szünetel a vonatközlekedés.

  • A lezárt szakaszon, Kelenföld és Százhalombatta között pótlóbuszok szállítják az utasokat.
  • A várhatóan 36 órás lezárás idején az S40-es és S42-es személyvonatok, valamint a pécsi, kaposvári, gyékényesi InterCity vonatok Százhalombattáról indulnak, illetve odáig közlekednek.
  • pécsi InterCity vonatok a Keleti pályaudvar és Kelenföld közötti szakaszon nem közlekednek. Az utasok Kelenföld és a Keleti között felár megfizetése nélkül is igénybe vehetik a vonatokat akkor, ha a vágányzárban érintett vonattal vagy azon a vonalszakaszon kíván utazni.
  • pusztaszabolcsi és a dunaújvárosi személyvonatok helyett Déli pályaudvar és Kelenföld között nem közlekednek pótlóbuszok, az utasok Déli és Kelenföld között közlekedő vonatokon felár megfizetése nélkül is utazhatnak.
  • A Kelenföld és Érd alsó között közlekedő G43-as vonatok is igénybe vehetők utazásra, Érd alsón csatlakozás biztosított a személyszállító buszokra.
  • Az EX839-es és EX838-as számú Gemenc Expresszvonatok Székesfehérvárig, illetve Székesfehérvárról közlekednek, az utasok a székesfehérvári (30a) vonal vonataival tudnak utazni.
  • A vágányzár miatt azon utasok, akik vágányzár miatt az utazásukról lemondanak, a megváltott menetjegyeket kezelési költség levonása nélkül téríttethetik vissza.
  • Az az utas, aki a vágányzárban érintett vonatra a Keleti pályaudvarig vagy a Keletitől szóló felárral (IC pótjeggyel, IC pót- és helyjeggyel vagy helyjeggyel) rendelkezik – alternatív eljutási lehetőségként – a felárat a BKK M4-es metró teljes viszonylatán, egyszeri utazásra a feláron feltüntetett kiindulási állomástól a célállomás irányában utazásra felhasználhatja.
  • A közúton közlekedők biztonsága érdekében 7-es számú főút, Érd, Velencei úti vasúti felüljáró alatti szakaszát is le kell zárni teljes szélességében a műszaki mentés idejére.
  • A korlátozások várhatóan július 14-én, vasárnap 10 óráig lesznek érvényben, de az időpont módosulhat a műszaki mentéstől függően.

A vonatpótló autóbuszok közlekedéséről:

  • A pótlóbuszok egy része a két végállomás között megállás nélkül közlekedik, míg másik részük minden állomáson és megállóhelynél megáll.
  • IC pótlóbuszok és személyvonatok helyett közlekedő gyors pótlóbuszok Kelenföld és Százhalombatta között mintegy 40 perces menetidővel közlekednek.
  • személyvonatok helyett közlekedő, minden állomáson és megállóhelyen megálló pótlóbuszokmenetideje 60 perc.
  • A pótlóbuszok a vonatok menetrendjéhez képest korábban közlekednek Kelenföld és Százhalombatta között.
  • A minden állomásnál és megállóhelynél megálló pótlóbuszok, illetve a G43-as gyorsított személyvonatok között Érd alsón menetrendileg biztosított az átszállás.

A pótlóbuszok útvonala:

Vasútállomások

Pótlóbusz megállóhely

Kelenföld

Etele tér BKK autóbusz megálló (amh)

Budafok

Városház tér BKK amh

Háros

Háros vá. amh

Budatétény

Budatétény vá. BKK amh (Campona)

Barosstelep

Barosstelep vá. BKK amh

Nagytétény-Diósd

Nagytétény-Diósd vá. BKK amh

Érdliget

Érd, Sárvári utca amh

Érd felső

Érd, Kálvin tér amh (Érd alsó)

Érd

Érd, Fülemüle utca amh

Százhalombatta

Százhalombatta vá.

  • Budafok, Érdliget, Érd felső és Érd vasúti megállóhelyeket nem érintik a buszok.

Pótlóbuszok menetrendje:

Menetrend Kelenföld-Százhalombatta útirányon közlekedő személyjárat
Kelenföldről indul minden óra 25 perckor, 4 órától - 23:25-ig tartó intervallumban
Kelenföld vá. Etele tér BKK amh minden óra 25'-kor
Budafok mh. Városház tér BKK amh minden óra 35'-kor
Háros vá. Háros vá. amh minden óra 41'-kor
Budatétény mh Budatétény vá. BKK amh (Campona) minden óra 48'-kor
Barosstelep Barosstelep vá. BKK amh minden óra 53'-kor
Nagytétény-Diósd Nagytétény-Diósd vá. BKK amh minden óra 05'-kor
Érdliget Érd, Sárvíz utca amh minden óra 11'-kor
Érd felső Érd, Kálvin tér amh (Érd alsó) minden óra 16'-kor
Érd Érd, Fülemüle utca amh minden óra 19'-kor
Százhalombatta Százhalombatta vá. minden óra 31'-kor
Menetrend Százhalombatta-Kelenföld útirányon közlekedő személyjárat
Százhalombattáról indul minden óra 30 perckor, 4:30-23:30-ig tartó intervallumban.
Százhalombatta Százhalombatta vá.  
Érd Érd, Fülemüle utca amh minden óra 43'-kor
Érd felső Érd,Kálvin tér amh minden óra 47'-kor
Érdliget Érd, Sávíz utca minden óra 52'-kor
Nagytétény-Diósd Nagytétény-Diósd vá. BKK amh minden óra 58'-kor
Barosstelep Barosstelep vá. BKK amh minden óra 10'-kor
Budatétény Budatétény BKK amh minden óra 15'-kor
Háros Háros vá. BKK amh minden óra 22'-kor
Budafok Városház tér BKK amh minden óra 28'-kor
Kelenföld Etele tér bKK minden óra 38'-kor

IC és gyorsjárat pótlóbuszok

Kelenföld-Százhalombatta útirányon közlekedő IC és gyorsjárat menetrendje

  4110 4210 800 4220 802 4212 4112 4222
Kelenföld vá. (Etele tér) BKK mh. 0 22 4 53 5 35 5 53 7 35 6 53 7 53 8 53
Százhalombatta vá. amh. 0 47 5 27 6 09 6 27 8 09 7 27 8 27 9 27
Százhalombatta 1 02 5 32 6 17 6 32 8 17 7 32 8 32 9 32
+9’késés
  812 4122 4214 804 4114 4224 814
Kelenföld vá. (Etele tér) BKK mh. 9 35 9 53 10 53 11 35 11 53 12 53 13 35
Százhalombatta vá. amh. 10 09 10 27 11 27 12 09 12 27 13 27 14 09
Százhalombatta 10 17 10 32 11 32 12 17 12 32 13 32 14 17
  4234 4216 806 4226 816 4236 808 4116
Kelenföld vá. (Etele tér) BKK mh. 13 53 14 53 15 35 15 53 16 35 16 53 17 35 17 53
Százhalombatta vá. amh. 14 27 15 27 16 09 16 27 17 09 17 27 18 09 18 27
Százhalombatta 14 32 15 32 16 17 16 32 17 17 17 32 18 17 18 32
  4118 8018 818 4128 4228 4138 4148
Kelenföld vá. (Etele tér) BKK mh. 18 23 19 02 19 59 20 02 21 02 22 02 23 02
Százhalombatta vá. amh. 18 57 19 34 20 33 20 34 21 34 22 34 23 34
Százhalombatta 19 02 19 39 20 38 20 39 21 39 22 39 22 39
    +6’késés +18’késés +6’késés +6’késés +6’késés +6’késés

 Százhalombatta-Kelenföld útirányon közlekedő IC és gyorsjárat menetrendje

  4219 4229 8019 4239 4217 809 4227 819
Százhalombatta 4 24 5 24 6 10 6 24 7 24 7 38 8 24 8 38
Százhalombatta vá. amh. 4 29 5 29 6 15 6 29 7 29 7 46 8 29 8 46
Kelenföld vá. (Etele tér) BKK mh. 5 03 6 03 6 49 7 03 8 03 8 20 9 03 9 20
  4237 807 4115 4215 817 4125 4225
Százhalombatta 9 24 9 38 10 24 11 24 11 38 12 24 13 24
Százhalombatta vá. amh. 9 29 9 46 10 29 11 29 11 46 12 29 13 29
Kelenföld vá. (Etele tér) BKK mh. 10 03 10 20 11 03 12 03 12 20 13 03 14 03
  805 4113 4213 815 4223 4233 803 4243
Százhalombatta 13 38 14 24 15 24 15 38 16 24 17 24 17 38 18 24
Százhalombatta vá. amh. 13 46 14 29 15 29 15 46 16 29 17 29 17 46 18 29
Kelenföld vá. (Etele tér) BKK mh. 14 20 15 03 16 03 15 20 17 03 18 03 18 20 19 03
  4211 801 4111 4221 811 4121 4231
Százhalombatta 19 24 19 38 20 24 21 24 21 38 22 24 23 24
Százhalombatta vá. amh. 19 29 19 46 20 29 21 29 21 46 22 29 23 29
Kelenföld vá. (Etele tér) BKK mh. 20 03 20 20 21 03 22 03 22 20 23 03 0 03

MÁVINFORM