h i r d e t é s

Macron pártja az esélyes

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Macron pártja az esélyes

2017. június 18. - 08:51

Vasárnap tartják Franciaországban a nemzetgyűlési választások második fordulóját, amelyen az előzetes várakozások szerint alacsony részvétel mellett Emmanuel Macron köztársasági elnök pártja tarolhat.

MTI Kép: Reuters/Francois Lenoir

A saját centrummozgalmát vezető Macron elnökválasztási győzelme után egy hónappal várhatóan a parlamenti alsóházban is az egy éve alakult elnöki párt, a Köztársaság lendületben (LREM) kerül jelentős többségbe, és felhatalmazást kap a kormányzásra a következő öt évre.

Több felmérés is azt jelzi előre, hogy az 577 fős alsóházban 440-470 képviselője lehet az államfő mozgalmának és politikai szövetségesének, a Francois Bayrou-vezette Modemnek. Az abszolút többséghez 289 képviselő szükséges. Az V. köztársaság 1958-as alapítása óta az LREM-nek lehet a legjelentősebb parlamenti frakciója. A jobboldalnak lehet a második legnagyobb csoportja 50-110 képviselővel, de ez csak feleannyi, mint amennyivel eddig rendelkezett.

Az egyértelmű és frontális ellenzék vezető szerepéért két mozgalom verseng: a radikális baloldal és a radikális jobboldal.

Az Odoxa közvélemény-kutató intézet legutóbbi felmérése szerint a franciák 53 százaléka biztos abban, hogy nem megy el voksolni. (MTI) / orientpress.hu