h i r d e t é s

Magas a részvétel Hódmezővásárhelyen

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Magas a részvétel Hódmezővásárhelyen

2018. február 25. - 10:29

Megjöttek a legújabb részvételi adatok, a hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választáson a szavazásra jogosultak 11,65 százaléka voksolt reggel 9-ig. 

Forrás: nepszava.hu

Ez magasnak számít, a 2014-es országgyűlési választáson Csongrád megyében 10,07 százalék volt ez az adat, ugyanebben az évben Hódmezővásárhelyen az önkormányzati választáson pedig 7,05 százalék. - írja az Index

A legutóbbi két polgármester-választáson (a 2012-es időközin, illetve 2014-esen) összesen alig több mint a választásra jogosultak harmada ment el szavazni Hódmezővásárhelyen, az már most látszik, hogy most ennél sokkal magasabb lesz a részvételi arány. A magas részvétel valószínűleg az összellenzéki támogatással induló független jelöltnek kedvez, hiszen azt jelzi, hogy a Fidesz szavazótáborán felül is sokan elmennek. 

FRISSÍTÉS (2018. február 25. 11:51)

Délelőtt 11 óráig a hódmezővásárhelyiek 28,14 százaléka vett részt az időközi polgármester-választáson, ez magasabb, mint a 2014-es országgyűlési és az önkormányzati választás. Előbbin ugyanekkor 25,6 százalék, másikon 15,9 százalék vett részt. Az emberek - az egyik szavazókörben szerzett tapasztalat alapján - folyamatosan érkeznek, alig van néhány olyan perc, mikor csak a szavazatszámlálók ülnek a teremben. - írja a hvg.hu

FRISSÍTÉS (2018. február 25. 15:33)

Délután 3-ig sokkal többen szavaztak az időközi polgármester-választáson, mint 2014-ben összesen.

Az Országos Választási Iroda adatai szerint 15.00-ig a választásra jogosultak 49,11 százaléka járult az urnákhoz, ami 18 ezer 23 főt jelent.

Ez a szám annak fényében különösen figyelemreméltó, hogy a legutóbbi, 2014-es önkormányzati választáson összesen 13 ezren szavaztak. (atv.hu)

FRISSÍTÉS (2018. február 25. 18:53)

A Választási Iroda 17:30-as összesítése szerint a részvételi araány átlépte a 60 százalékot. Egész pontosan 61,35 százalék-

FRISSÍTÉS (2018. február 25. 17:57)

Ötig a választók 57,47 százaléka szavazott

Ez kiemelkedően magas arány, pláne, ha összevetjük azzal, hogy 2014-ben az önkormányzati választásokon fél 6-ig (akkor más időpontban közölt adatot a választási iroda) 32,18 százaléknyian szavaztak. (index.hu)