h i r d e t é s

Magas részvétel mellett jelentős vereséget szenvedett a kormánypárti polgármesterjelölt Nyírkátán

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Magas részvétel mellett jelentős vereséget szenvedett a kormánypárti polgármesterjelölt Nyírkátán

2015. június 02. - 13:47
0 komment

Független jelölt nyerte a vasárnapi időközi polgármester-választást Nyírkátán – közölte a nyírcsászári közös önkormányzati hivatal jegyzője az MTI-vel.

Kerekes Imre elmondta: a győztes, Lakatos Sándor Attila 631 szavazatot (55,64 százalék) kapott, mögötte Oláhné Kocsis Margit (Fidesz-KDNP) végzett 502 vokssal (44,27 százalék) . A harmadik jelöltre, Nyeste Andrásra (Munkáspárt) egy választó szavazott (0,09 százalék).

A választáson az 1495 szavazásra jogosult helyi lakos közül 1153-an járultak az urnákhoz, így a részvétel 77,12 százalékos volt.

Az időközi polgármester-választást azért tartották, mert a Nyírbátorhoz közeli település vezetője, a kormánypárti Jeney Sándor februárban elhunyt.

A tavaly október 12-i rendes önkormányzati választáson Jeney Sándor 603 voksot kapott, a második helyen akkor a mostani győztes, Lakatos Sándor Attila végzett 477 szavazattal.

 

hu.budapestbeacon.com

Posted by SEJT on 2015. június 2.