h i r d e t é s

Magyar Nagydíj - Palkovics: 2037-ig biztosított a hungaroringi Forma-1-es futam

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Magyar Nagydíj - Palkovics: 2037-ig biztosított a hungaroringi Forma-1-es futam

2021. július 31. - 12:19

Biztosan lesz 2037-ig Forma-1-es futam a Hungaroringen - mondta az innovációs és technológiai miniszter szombaton, miután a Magyar Nagydíj helyszínén egyeztetett Stefano Domenicalival, az F1 elnök-vezérigazgatójával.

Forrás: Origo

Palkovics László kiemelte: biztosította Stefano Domenicalit, hogy a magyar kormány elkötelezett a versenyrendezés iránt, így az eredetileg 2032-ig szóló pénzügyi megállapodást további öt évvel meghosszabbították.
    "Ahhoz, hogy ez meg is valósuljon, sok a tennivaló, ugyanis az 1986-ban épült versenypálya rusztikus ugyan, de átfogó fejlesztésre szorul" - jelentette ki a miniszter. Elmondta, megújul majd a mogyoródi létesítmény bejárati része, főlelátója és főépülete is.
    "Minden körülmény megfelelő Magyarországon, de a pálya feltételein javítani kell" - tette hozzá.
    Közölte: több innovatív technológiai újításról is tárgyaltak. Felmerült például, hogy a biztonsági autót a felvezető körben önvezető járművel lehetne felváltani, és tájékoztatta az elnök-vezérigazgatót arról, hogy a nemrég életre hívott Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség Zrt. (HUMDA) laboratóriuma a Hungaroring területén épül majd meg.
    Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója a tárgyalásról elmondta, a felújítás reményei szerint már jövő tavasszal megkezdődhet, a bejárati résznél az irodaház, a shop és a kávézó újjáépítésével, ezt követné - a 2022-es futam után - a főlelátó elbontása és újraépítése, majd a 2023-as verseny után következne a paddock kiszélesítése és a főépület elbontása, újraépítése.
    "Fontos kiemelni, hogy nemcsak Forma-1-es pálya, hanem rendezvényközpont is szeretnénk lenni. Egy éve dolgozunk a terveken, amiket hamarosan a kormány elé viszünk. Nagy kihívás lesz az építkezés, mert tíz hónapunk lesz a futamok között, ugyanis azt a hagyományt, hogy a mi pályánkon van megszakítás nélkül második leghosszabb ideje verseny, nem szakítanánk meg" - fogalmazott.
    A 2037-ig történt hosszabbítással kapcsolatban kiemelte, nem gyakori az ilyen hosszú idejű megállapodás, ugyanakkor ha egy ország rákölt két-háromszázmillió dollárt (60-90 milliárd forintot) a felújításra - véleménye szerint ugyanis legalább ennyibe fognak kerülni a munkálatok -, akkor értelemszerűen mindkét fél azt szeretné, hogy sokáig legyen még verseny az adott pályán.
    "Úgy tűnik, a sorozat vezetői kedvelnek minket, már Bernie Ecclestone és Chase Kelly idejében is így volt, és ez Stefano Domenicalival sem változott. Tradicionális helyszín a Hungaroring, remélem, hosszú távon jó versenyeket tudunk majd rendezni" - mondta Gyulay Zsolt. Hozzátette: a 2037-ig tartó hosszabbítással sokkal kedvezőbb anyagi feltételekkel rendezhetnek versenyt, a jogdíjon és az indexáción a mogyoródi pálya teljes felújításának összegét meg tudják spórolni.
    "Mióta én itt vagyok, tizenegy éve, a jogdíjat leszámítva önfenntartók voltunk. Nyilván a lelátó és a paddock elbontásával nem tudunk majd nagy versenyt rendezni, a napi hasznosítás egyes részei maradnak csak meg. Ez egy új helyzet lesz, másfajta működésre kell majd átállni" - mondta Gyulay, aki nem zárta ki a pálya vonalának átépítését sem egy új, alternatív előzési zóna kialakításával. (MTI)