h i r d e t é s

Magyar népmesék az "ügynökökről"

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Magyar népmesék az "ügynökökről"

2018. február 18. - 09:10

 

Érthetetlen, milyen csend veszi körül!

Ungváry Krisztián történész az 1982-ben alakult Dialógus mozgalommal összefüggésben a titkosszolgálattal hivatalos kapcsolatot tartó besúgóként azonosította, mások mellett, dr. Kiss László, egykori alkotmánybírót.

Az És 2007/20. számában publikált írásában azt állítja, hogy „a legtöbb besúgás a Kádár-rendszerben nem az ügynökök, hanem az alkalmi, a társadalmi és a hivatalos kapcsolatok részéről érkezett”.

Ebből a megállapításból arra a következtetésre jut, hogy a besúgások és megtorlások szempontjából az egyetemi káderek szerepe nagyobb súllyal esik latba, mint a valódi titkosszolgálati embereké.

Ez egy csúsztatás, amit még a szakma is elítél.

Azt írja Gyarmati György erről a történetírói eljárásról (bináris oppozíció), hogy a történészszakma hitelessége csorbul attól, ha az egykori ügynökök (és velük kapcsolatba kerülők) soraiban folytatott „szelektív hajtóvadászatot történetírásként jelenítik meg”.

Vélhetően nem is a történetírás szempontjai vezették Ungváry Krisztián tollát.

Magyarán: az ügynökvád az egykori egyetemi pártszervezeti tisztségviselővel szemben tényekkel nem alátámasztható állítás. Ismeretes, hogy pártfunkcionáriusok esetében az a valószínű, hogy nem volt közük a titkosszolgálatokhoz.

A szolgálatok szívesebben dolgoztak olyan szereplőkkel, mint Pokorni Zoltán papája vagy Schmitt sporttárs.

A Kiss Lászlóhoz hasonló elsőgenerációs értelmiségitől azt várták, hogy ne titokban, éppen ellenkezőleg, nyíltan támogassa a rendszert. Esetenként éppen a kockázatmentesen hősködő egyetemista kádergyerekek ellenében, akik teszem azt a pesti jogi kar Bibó-kollégiumában vagy a pécsi jogi karon is szívesen „tesztelték” a tanáraikat.

Talán a Cég támogatásával?

 Egyszer egy valódi történész majd ezt a verziót is megírja. Ungváry szóba hozza az 1982. augusztusi, Moszkva és Bécs közötti békemenetet, amelynek a „részvevői kivétel nélkül nyugati állampolgárok voltak”.

Ilyen elemi tényekben is téved a szerző és azt is elfelejti megemlíteni, hogy a békemenet budapesti rendezvényén megjelent Rajk László ellenzéki társaival és innentől kezdve elveszett a Dialógus mozgalom hamvas bája.

Ebből a megjelenésből a tájékozottabb egyetemi KISZ- és pártfunkcionáriusok megértették, hogy nem az ô diákjaikról szól a Dialógus. Aki nem tudta, főként vidéken, könnyen belegabalyodott az ügybuzgó belügyesek konspiratív húzásaiba. Ezt tükrözik az ügynökök jelentései, amelyekből a „hajtóvadász” történész dolgozott és kritikátlanul elfogadott. 2007-ben persze ez a cikk Gyurcsányról és miniszteréről, Petréteiről szólt.  Kiss akkor csak mellékszereplő volt.

Egyébiránt 2007-ben nagyjából abból a körből jött az „ügynöközés” és Gyurcsány szívatása, amely feldobta Medgyessyt is, csak ezúttal nem tudott bizonyítékokkal szolgálni, ezért kellett Ungváry tudományos látszatot keltő maszatolása. Érdekes, hogy az egykori SZDSZ-es manipulációk nagyon tetszenek a mai jobboldalnak, egészen addig, amíg nem kerül szóba az ügynöklisták nyilvánossága. (Ők tudják, miért!?)

Szakmai szemszögből azt lehet mondani, hogy ügynökjelentésekből megrajzolni korabeli társadalmi folyamatokat annyira sikerülhet, mintha szocialista brigádnaplókból akarnánk megérteni a tervgazdaság működését. Gondolom, ha Kiss bíró leteszi a talárt, közreadja a bizonyítékait, amelyek fényében még jókat derülünk a történész úron.

Persze, ez is a jövőbe csúszott!


 

h i r d e t é s