h i r d e t é s

Mankóval fojtogatta idős rokonát, majd rágyújtotta a házat

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Mankóval fojtogatta idős rokonát, majd rágyújtotta a házat

2015. augusztus 05. - 10:51
0 komment

Emberölés miatt vádat emeltek egy kerepesi férfi ellen, aki 2013 szilveszterén fojtogatta a szomszédjában lakó idős rokonát, majd rágyújtotta a házat – tájékoztatta a Pest Megyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t.

Gyugyi Csilla elmondta, hogy a férfi hajnalban italt akart szerezni, ezért egy kisbaltával és egy feszítővassal a kezében átment az asszony házához - írja az atv.hu. Befeszítette a bejárati ajtót, majd pénzt kérve szólongatni kezdte alvó rokonát. A felriadó idős asszonnyal veszekedni, dulakodni kezdtek, közben a vádlott kivette a sértett kezéből a járóbotját, és azzal addig fojtogatta őt, amíg a nő elvesztette az eszméletét.

Ekkor a férfi a kályhából izzó parazsat vett ki, amelyet eszméletlen rokona lába mellé, a szőnyegre dobott. A parázsra rátett egy előzőleg bevizezett rongyot, hogy a tűz erősen füstöljön, azt a látszatot akarta kelteni, hogy a sértett füstmérgezés miatt vesztette az életét - tette hozzá a szóvivő.

A vádirat szerint a szobában lassú égés indult be, füst keletkezett, de a lángok maguktól elaludtak. A sorsára hagyott asszony ennek ellenére az égéstermék belégzése miatt meghalt.

A megyei főügyészség különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberöléssel vádolja az előzetes letartóztatásban lévő férfit, akivel szemben fegyházbüntetés kiszabására tettek indítványt - közölte Gyugyi Csilla.

 

atv.hu / MTI (Címlap: Forrás: nava.hu)

Posted by SEJT on 2015. augusztus 5.