h i r d e t é s

Már Amerika szemében is szálka a félázsiai Orbán

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Már Amerika szemében is szálka a félázsiai Orbán

2019. január 29. - 10:15

Ezért is szerveznek hivatalos találkozót az amerikai külügyminiszter és Orbán közt.

Pedig Donald Trump regnálása alatt azt gondolhatnánk, hogy az Egyesült Államoknak van komolyabb gondja is, mint a Kelet-Európa sárosabbik végét jelentő Magyarország. Furcsa módon azonban – egy Orbánhoz hasonló, kártékony, populista elnökkel a nyakán is – Amerika valamennyit mégis képes megőrizni elveiből.

És azt se mondhatjuk, hogy olyan naiv lenne, mint a jelek szerint Európa volt a nagyszájú, ámde kisstílű politikus megítélését illetően. Mert bár Orbán Viktor kétséget kizáróan tehetségtelen politikus, mindössze viszonylagos, szájbarágós előadókészsége is elegendő volt előbb saját népét hülyére venni, majd az így szerzett hatalmával az egységes Európa ábrándját is sikerült talán örökre aláásnia.

Most azonban egy nagyobb konfliktus eszközévé tette Orbán hazánkat – amihez lelkesen asszisztáltunk – amit a tengerentúlon nem kívánnak egy újabb hidegháború fenyegetésének (is) értelmeznek.

februárban Magyarországra jöhet Mike Pompeo amerikai külügyminiszter, az ATV kérdésére pedig a Külgazdasági és Külügyminisztérium megerősítette az információt. Orbán Viktor a múlt héten már tárgyalt a State Department vezetőjével, aki valószínűleg azért érkezik, mert az Egyesült Államoknak nem tetszik, hogy Magyarország NATO-tagként Oroszországhoz és Kínához közeledik, és az sem, hogy Orbán Viktor Ausztria mintájára egy katonailag semleges Magyarországot képzel el. A látogatás valószínű időpontja február közepe, Mike Pompeo egy kelet-európai körútján ejti útba Budapestet. A budapesti vizit részleteiről még egyeztetnek. /168 óra/

Mindenekelőtt bíznunk kell benne, hogy az ügyben nem Szijjártó Péter, „gyér külügyér” jár el, mert akkor jó eséllyel „békés tárgyalás” címén sikerül újra hadat üzennünk az Egyesült Államoknak. Ebben pedig az a vicc, hogy nem vicc. Talán Orbán is tisztában van vele, hogy Szijjártó annyira kompetens bármiféle diplomáciában, hogy sikerült minden nehezen kötött szövetségünket megrontania.

Sokat elárul az is, hogy bár Orbán Viktor nem meglepő módon Donald Trumpot támogatta az elnökválasztás idején, a Mexikó határán építendő fal rögeszméjétől szabadulni képtelen kreatúra eddig nem tartotta fontosnak hivatalos találkozón mutatkozni Orbánnal. Két dudás egy csárdában?

Azonban az amerikai elnök hatalma szerencsére korántsem korlátlan. Miért is kéne neki, hiszen a demokrácia lényege a mérték. Ezt nemcsak Magyarország nem volt képes fennállása óta megtanulni, de a jelek szerint Európa sem. Az a kontinens, amelyről lényegében az újvilágba menekültek, és a középkorból látszólag kinőve menekülnek a mai napig is.

Az, hogy Magyarországnak most épp miért kellett Vlagyimir Putyin Európa egységét aláásó, sunyi politikai játszma eszközévé válnia, nem tudjuk, de nem is érdekes, annak tükrében, hogy mindig sikerül ezt a manővert megjátszanunk.