h i r d e t é s

Már Debrecen alpolgármestere is erősnek érzi a DKV-járművein a kortymentes utazást

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Már Debrecen alpolgármestere is erősnek érzi a DKV-járművein a kortymentes utazást

2016. április 30. - 07:48
0 komment

Az utóbbi időben több olyan eset is nyilvánosságot kapott, amikor 3 ezer forintos helyszíni bírsággal sújtották a „bűnöseket”.

Forrás: richpoi.com

Dr. Barcsa Lajos alpolgármester szerint túl szigorú a DKV azon szabálya mely szerint tilos vizet inni a buszokon, villamosokon, trolikon. – Kezdeményezni fogjuk, hogy az alkoholos italok kivételével lehessen folyadékot fogyasztani a tömegközlekedési eszközökön – jelentette ki a csütörtöki közgyűlésen, melyet dr. Papp László polgármester távollétében ő vezetett. Az önkormányzati tulajdonban lévő DKV azzal érvelt a tiltás mellett, hogy ha az utasok ihatnának, ehetnének járműveiken, akkor egy hirtelen fékezés alkalmával magukra, vagy másokra önthetnék a folyadékot, kárt tehetnének az ülésekben, padlóban, esetleg félrenyelhetnének.

naplo.hu

Címkék: