h i r d e t é s

Már nincs ráhatása Magyarországnak a forintra - 340-ig is gyengülhet

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Már nincs ráhatása Magyarországnak a forintra - 340-ig is gyengülhet

2019. szeptember 13. - 11:52

A látványos gyengülést követően hasonlóan látványos erősödést várnak közgazdászok a forintárfolyamban. - írja a napi.hu.

Illusztráció: Images of money (módosított)

Az Európai Központi Bank (ECB) jó eséllyel kisegíti a hazai jegybankot, így nemsokára akár már 320 forint is lehet egy euró anélkül, hogy a monetáris tanácsnak bármit tennie kéne. Ameddig viszont nincs tisztánlátás a jegybanki tervekben, jöhet még csapkodás, és elképzelhetők az újabb negatív rekordok is.

Nincs egyetértés a közgazdászok között arról, hogy mi várhat a forintra. A lapunk által megkérdezett elemezők véleménye alapján bő egy évre vetítve láthatunk akár 315-ös, vagy 340-es euróárfolyamot is, ráadásul úgy, hogy ebbe Magyarországnak gyakorlatilag semmi beleszólása nincs.

Sok múlik az Európai Központi Bankon (ECB), majd rá egy hétre az amerikai jegybank szerepét ellátó Federal Reserve (Fed) döntésén, a nemzetközi nagypolitikában pedig változatlanul nem rendeződtek megnyugtatóan a feszültségek. Eközben a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) esze ágában sincs szigorítania a feltételeken, ha nem muszáj. Márpedig a legújabb inflációs adatok egyáltalán nem indokolnak szigorító intézkedéseket, amelyek a forintárfolyamra is kihatnának.

Általános hangulat áldozata a forint

A legutóbbi rekordok az euro-forint árfolyamban úgy alakultak ki, hogy az összes fejlődő piaci fizetőeszköz gyengült, általános a jelenség

 - mondta kérdésünkre Virovácz Péter, az ING elemzője. Virovácz jelenleg 333 és 335 között várja a forint rövid távú stabilizálódását. Elképzelhető, hogy az ECB csalódást okoz, utána pedig még a Fed döntését is megvárja a piac, így addig megmaradhat a hullámvasútozás az árfolyamban.

Ehhez hozzájön a Brexit és a kereskedelmi háború, amelyek bármilyen fejleménnyel azonnali csapkodáshoz vezetnek a kereskedésben. Virovácz kiemelte, hogy mostanra az euró-forint árfolyamban megszűntek a határok, így könnyen elképzelhető, hogy újabb történelmi csúcsok, akár 340-es kurzus is lesz. Az ING közgazdásza szerint az optimista forgatókönyvben visszaerősödhet 325-ig a magyar pénz, ehhez azonban kell a nemzetközi politikai folyamatok támogatása.

Megoldják kívülről

Sokkal pozitívabban ítéli meg a helyzetet Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője, aki szerint már a napokban éles fordulat lehet a forint kereskedésében. A Raiffeisen szerint az ECB meglépi azokat az intézkedéseket, amelyeket a piac vár, és ad egy olyan iránymutatást is mellé, ami akár 2020 végéig stabilitást adhat. Ez kamatcsökkentést jelent, tartósan laza feltételeket, csakúgy mint újabb eszközvásárlásokat, amelyekkel az eurozóna gazdaságát lehet élénkíteni.

Az ECB azzal, hogy lazít eléri azt, hogy a MNB anélkül tud szeptemberben szigorítani, hogy bármit csinálna

 - mondta lapunknak Török. Azzal számol, hogy 2020 végéig, ameddig az ECB is fenntartja a laza politikát, az euró-forint árfolyam is maradhat az ECB lépésére kialakuló 320-325, esetleg szélesebb, 330-ig terjedő sávban.

Hajlamos a forint a túlreagálásra

Ugyancsak korrekcióra számít Tatha Ghose, a Commerzbank régiónkkal foglalkozó közgazdásza. A forintnál megszokott, hogy az árfolyam "túlreagálja" a komolyabb elmozdulásokat a nemzetközi kereskedelemben, a mostani rekordoknál is erről van szó, így szerinte nem kell neki túl nagy jelentőséget tulajdonítani.

Év végére 325, sőt, 2020 végére már 315-ös euróárfolyamot vár a Commerzbank szakértője. Ghose szerint sem lépne az MNB, ha ismét megnőne az infláció, és ezt abból a szempontból jól is teszi, hogy a Commerzbank várakozása alapján az eurozónában tapasztalt alacsony infláció közép-Európában is lecsapódik.

Semmilyen belső oka nincs a forintárfolyam alakulásának. Legfeljebb minimális mértékben azon befektetők esetében, akik az elmúlt hónapok magasabb inflációja miatt aggódnak

- mondta Ghose.

napi.hu