h i r d e t é s

Már több mint 15 ezren jelentkeztek szavazatszámlálónak

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Már több mint 15 ezren jelentkeztek szavazatszámlálónak

2021. november 24. - 16:59

Reagált az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje is arra, hogy már januárban EBESZ megfigyelők érkeznek Magyarországra a voksturizmus és a választási csalás veszélye miatt. 

Márki-Zay Péter azt mondta a Híradónknak: jó, hogy ezt is vizsgálja majd a szervezet, már csak azért is, mert a legutóbbi választásokkor is számos kritikát fogalmaztak meg.

Márki-Zay Péter szerint a 2018-as választások után a jelentésbe az is bekerült, hogy a választás szabad volt ugyan, de nem volt igazságos. "Mostmár nagyon komoly aggályok merülnek fel a választás szabadságával kapcsolatban is. Több olyan jel van a Fidesz által tavaly decemberben beterjesztett választási szabálymódosítások vagy a mostani módosítások kapcsán, hogy a Fidesz szervezett választási csalásra készül"-fogalmazott az ATV Híradónak Márki-Zay Péter.

Az MSZP pártigazgatója, Molnár Zsolt szerint nagyon fontos az EBESZ jelenléte, de az is elengedhetetlen, hogy legyen elég szavazatszámláló a választókörökben. Mint mondta, lassan már most összejön a szükséges létszám:„A jelenlegi számok alapján bőven elhagytuk a 15 ezres számot és haladunk a 20 ezer felé az önként jelentkezők tekintetében.” (atv.hu)