h i r d e t é s

Maratoni koncertsorozatot ad Szenthelyi Miklós hegedűművész

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Maratoni koncertsorozatot ad Szenthelyi Miklós hegedűművész

2019. április 10. - 12:37

Április 28-án a Budapest Kongresszusi Központban lesz Szenthelyi következő maratoni hangversenysorozata, amit immár hagyományosan évente két alkalommal tart meg a hegedűművész. 

Ezúttal három koncerttel készül, melyek mindegyikén teljesen más lesz a műsor és a szereplők is. Április utolsó vasárnapján változatos programmal rendezik meg Szenthelyi Miklós maratoni koncertsorozatát a Budapest Kongresszusi Központban.

Az előadások 14 órakor, 16 óra 30 perckor illetve 19 óra 30 perckor kezdődnek, a műsor pedig minden időpontban különbözik majd a többitől.

Sokan megtisztelnek azzal, hogy mindhárom koncertet meghallgatják.

Ezért is nagy felelősség számunkra, hogy olyan remekműveket állítsunk össze, amelyek élvezéséhez nem kell végzettség és olyan zenekedvelőket is ki tudjunk szolgálni, akik a komolyzene élményéért érkeznek

– mondta Szenthelyi Miklós.

A hegedűművész többek között a zeneakadémiai növendékeivel áll majd színpadra, ami egy nagyon komoly szakmai lehetőség a számukra.

Ez egy olyan gyakorlat a fiataloknak, ahol teljesen másként gyakorolnak.

A különbség az, hogy a vizsgán nem tapsolnak, és nem arra kell koncentrálni, hogy milyen hibát észlel a tanári kar, akik ezt természetesen az érdekükben teszik.

Olyan szempontból ugyanakkor nagyobb rajtuk a nyomás, hogy jelentős lélekszámú közönség előtt kell bizonyítaniuk

– fogalmazott.

Szenthelyi Miklós a szereplők közül kiemelte Kováts Kolost. Mint mondta, külön öröm számukra, hogy elfogadta a felkérést, hiszen a Kossuth-díjas operaénekes vonzó név és kiváló művész.

Szenthelyi Miklósról:

Szenthelyi Miklós hegedűművész, a Magyar Virtuózok Kamarazenekar alapítója, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára 1951-ben született Budapesten.

1973-ban végzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Kovács Dénes tanítványaként, akinek felkérésére még ugyanabban az évben az intézmény tanársegédje lett, 1978 óta adjunktus, 1989 óta docens. A különleges tehetségek osztályát 1978 óta vezeti. Tanítványai között volt többek között Falvay Attila, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának koncertmestere, a Kodály Vonósnégyes vezetője, illetve a mai fiatal generációból Baráti Kristóf és Lendvay József, akik szólistaként máris jelentős nemzetközi karriert futottak be.

Pályája kezdetén több rangos nemzetközi versenyen is sikeresen szerepelt. 1971-ben a budapesti Weiner Leó Szonátaversenyen Szenthelyi Judittal második, 1973-ban Schiff Andrással első, 1975-ben a Magyar Rádió Hegedűversenyén szintén első díjat nyert.

1975-től az Országos Filharmónia szólistája volt. 1988-ban megalapította a Magyar Virtuózok Kamarazenekart, amelynek művészeti vezetője, szólistája és 1999 óta karmestere. Mesterkurzusokat tartott az Egyesült államokbeli Greensboro Fesztiválon, Finnországban és Brazíliában. Fellépett Európa szinte összes országában, valamint Észak- és Dél-Amerikában, Ázsiában, Ausztráliában és Afrikában. Pályafutásának harmincötödik évfordulóján, 2004. április 12-én nagyszabású koncertet adott a Zeneakadémia Nagytermében, ahol Vivaldi, Csajkovszkij és Brahms versenyműveit játszotta.

A magyarországi Sarasate-kottakiadás az ő gondozásában jelent meg.

A Hungaroton tíz szóló- és zenekari lemezt jelentett meg vele, többek között Bach összes szóló hegedűre írt szonátáját és partitáját 2002-ben, melyet Szenthelyi Miklós – a világon egyedülálló teljesítményként – egy koncert keretében játszott el a budapesti Szent István Bazilikában.

Szenthelyi Miklós művészi munkásságának elismeréseként 1986-ban Liszt-díjat, 1990-ben MSZOSZ-díjat, 1994-ben a Magyar Köztársaság Tisztikeresztje kitüntetést, 2000-ben Tátrai Vilmos-emlékgyűrűt és 2008-ban Kossuth-díjat kapott. 2013-ban Budapest díszpolgára.

Hangszere 1976 óta egy, a magyar állam gyűjteményéből való Joseph Guarnieri (1723) mesterhegedű.