h i r d e t é s

Márciustól megszűnik a Magyar Köztársaság

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Márciustól megszűnik a Magyar Köztársaság

2015. február 13. - 09:45
0 komment

Március 1-jétől, csütörtöktől már nem állítanak ki Magyar Köztársaság feliratú útleveleket, személyi igazolványokat és vezetői engedélyeket.

Az új alaptörvénynek megfelelően azokon a Magyarország elnevezés szerepel majd ettől kezdve - közölte a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának (KEK KH) elnöke kedden Budapesten, ahol bemutatta az új országnevet tartalmazó mintaigazolványokat. Az érvényes, Magyar Köztársaság feliratú okmányokat nem kell lecserélni.

Vetési Iván újságírók előtt elmondta: a január 1-jétől hatályos alaptörvényben rögzített országnév-változtatás miatt az okmányokat - a látható és a szabad szemmel nem látható részeken - összesen 167 ponton kell módosítani. Ez érinti például az útlevelet, a személyazonosító igazolványt, lakcímigazolványt, a jogosítványt, a forgalmi engedélyt és a magyarigazolványt is.

 

www.hir6.hu