h i r d e t é s

Márki-Zay: A DK és Rogán Antal egyesítette erejét a rendszerváltás ellen

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Márki-Zay: A DK és Rogán Antal egyesítette erejét a rendszerváltás ellen

2021. október 13. - 10:51

A miniszterelnök-jelölt szerint a Fidesz és a DK összefogott.

Forrás: Márki-Zay Péter

Történelmi eseményként jellemezte az előválasztás második fordulóját Márki-Zay Péter, a Mindenki Magyarországa Mozgalom miniszterelnök-jelöltje, aki a másik miniszterelnök-jelölt, Dobrev Klára miatt folyamatos, napi többszöri adok-kapokban van a DK-val. Márki-Zay nagy mestere a beszédeknek, szerdán délelőtt is mondott egyet, amit a Facebookon közvetített élőben. „1956-ban hazánk, nemzetünk szabadságáról volt szó (…), most azt kell mondanom a nemzetnek, hogy ugyanilyen történelmi napokat élünk, és most is megjelentek, mozgósították azokat a csapatokat, akiknek nem érdeke a változás” – fogalmazott.

„Rogán Antal úgy döntött, hogy kénytelen beszállni Dorev Klára választási kampányába. Már az előző heteken észrevettük, hogy a Kossuth rádióban, az állami médiában, közmédiában nemhogy nem támadják, hanem kimondottan dicsérik, ott is velem kapcsolatos kritikus hírek, vagy Karácsony Gerelyt lejárató hírek jelentek meg oly sokáig” – így Márki-Zay, aztán kitért a kormánypárti Magyar Nemzetre, amiben Dobrev Klárát méltató cikk jelent meg. A Pesti Hírlapról azt mondta, teljes címlapos hirdetésben gyalázták őt, „próbált gyermekverőként beállítani. A Fidesz teljes propagandasajtója beállt Dobrev Klára kampányába, amelynek a célja az én lejáratásom.”

A Pesti Hírlap Rogán-közeli kézben van, barátja, az izraeli–grúz Shabi Michaeli ugyanis nemrég 50 százalékos tulajdonrészt vett a 186 Órát, Pesti Hírlapot és Elle Magazint is kiadó Brit Mediában, így Milkovics Pállal társtulajdonosok lettek. A Pesti Hírlap eredendően Budapesten jelenik meg, de rövidesen több nagyvárosban is terjesztik majd a vidéki kiadást.

Márki-Zay kortesbeszédében számos ismert nevet felsorolt, akik támogatják őt, vagyis a „tiszták koalícióját.” A politikus hozzátette: reméli, hogyha ők győznek, akkor még Gyurcsány is rá fog szavazni, és igyekezett megszólítani a DK szavazóit is. Márki-Zay szerint az MSZP-nek a „tisztákhoz” kell állnia, és erre kérte a Párbeszédet, az LMP-t, a Jobbikot is, mert szerinte a DK és a Fidesz összefogott. Párhuzamként hozta fel a mohácsi csatát, ahol „150 évre eldőlt a haza sorsa. És ne hagyják magukat megtéveszteni, ez nemcsak a török túlerőn múlott, hanem rajtunk, magyarokon múlott.”

Beszélt arról is, hogy szerinte ő bal- és jobboldali értékeket is hűen képvisel, szívügy számára a zöld megújulás, képviselni tudja a liberálisok által vallott szabadságértékeket, és hogy nála családszeretőbb ember nincs. Márki-Zay azt is állította, hogy ott volt Zalaegerszegen, ahol egy DK-s aktivista a sátor területén belül próbálta a szavazókat meggyőzni. Azok, akik választási csalásról tudnak, szóljanak, mondta, bizonyítsák azt, és nyomravezetői díjat ígért a jelentkezőknek.

„A DK és Rogán Antal egyesítette erejét akkor, amikor hagyjuk, hogy kiénekeljék a kezünkből a győzelem lehetőségét, a valódi reményt egy rendszerváltásra” – tette hozzá zárásként.

Elhangzott még a beszéd során:

  • némi kakaskukorékolás,
  • hogy a gyűlöletet gyűlölettel nem, csak szeretettel lehet legyőzni,
  • párhuzam a mohácsi csatával, illetve 1956-tal.

telex.hu