Mindezt Márki-Zay Péter úgy érte el, hogy Karácsony egyrészt aktívan asszisztált saját végzetéhez, másrészt miután már nem volt más választása, köszönetet rebegve tartotta oda a nyakát, s most kivégzőjét élteti.

Persze a dolgok nem ennyire egyszerűek, és nem is az a célom, hogy Márki-Zay Pétert démonizáljam, csupán új szempontokat kívánok behozni a történések vizsgálatába.

Annál is inkább, hiszen ehhez a művelethez elengedhetetlen volt a másik fél hathatós közreműködése is: ilyen értelemben tehát az első forduló harmadik helyezettjének szerencséje is volt, ezt fel is ismerte, majd pedig remekül ki is tudta használni.

Karácsony Gergely az első hibát ott követte el, hogy a nála hét százalékkal kevesebb szavazatot szerzett miniszterelnök-jelöltet szinte azonnal maga mellé emelte, engedte ugyanis, hogy első megbeszélésük eredményét Márki-Zay maga közölje a sajtóval.

A második, még súlyosabb hiba volt a következő egyeztetésre Hódmezővásárhelyre utazni, “odajárulni” az elé a Márki-Zay elé, aki az elmúlt napokat egyébként szinte teljes egészében Budapesten töltötte.

Ez persze értelmezhető egy roppant európai, partneri gesztusként is, de ugyanez is volt vele a baj: ezzel ugyanis a főpolgármester nem hogy maga mellé, de maga fölé pozicionálta Márki-Zayt.

Innentől kezdve már csak idő kérdése volt, hogy Karácsony Gergely mikor törik meg.

Azok — az értelmes ember számára az első pillanatban is nevetséges — ötletek, miszerint a két jelölt majd miniszterelnökként és miniszterelnök-helyettesként indul, vagy hogy egymás mellett szerepeljen a nevük a szavazólapon, egytől egyig Karácsony Gergelyt láttatták teljesen komolytalannak, hiszen ezeket viszont már ő jelentette be, noha soha nem tudjuk meg, melyikük fejéből pattantak ki ezek a képtelenségek.

Éppen ilyen hatást ért el a pozícióosztogatás is egy majdani, elképzelt kormányban, miközben még az előválasztás második fordulója előtt voltunk.

Márki-Zay utolsó nagy szerencséje a néhány megjelent közvélemény-kutatás volt, amelyek — köszönhetően a megelőző napok történéseinek is — őt hozták ki nyertesként a két jelölt közül. (Ne feledjük, hogy ugyanezeknél a kutatóintézeteknél hetekkel korábban Márki-Zay a negyedik helyen állt!)

Mintha egy futóversenyt néztünk volna, ahol az első helyezett szépen, magabiztosan átszakítja a célszalagot, a második helyen levő pedig lassít, bevárja a harmadikat, kis udvariaskodással maga elé engedi, majd a cél előtt még direkt hasra is esik.

Akkor persze még tűnhetett úgy — és számomra is úgy tűnt — , hogy itt két egyenrangú partner meccse folyik, amelynek végkifejlete lesz majd a döntés, hogy ki menjen neki a mindeközben végig dolgozó harmadiknak. Valójában azonban míg Márki-Zay részéről szinte kizárólag akciókat láthattunk, addig Karácsony szinte kizárólag reagálni tudott ezekre. A főpolgármesternek egyetlen erős akciója volt: amikor megegyezésüket felrúgva rendkívüli sajtótájékoztatót tartott, közölve, hogy semmiképpen nem lép vissza.

Igen ám, csakhogy ekkor már megvoltak a közvélemény-kutatások eredményei, így Márki-Zaynak azokkal a zsebében nyert ügye volt.

Semmiképp nem elhanyagolható szempont, sőt talán a leglényegesebb az, hogy az egész egyhetes huzavona egyetlen állításra épült, éspedig arra, hogy Dobrev Klára nem tudja legyőzni Orbán Viktort, mert Gyurcsány.

A gyurcsányozás tizenkét éve tartó jelenségében azt kell megérteni, — ami egyébként mindig is a Fidesz kommunikációjának egyik fontos alapköve volt — , hogy ez nem más, mint szómágia. Ennek az a lényege, hogy “az a valóság, amit többen és hangosabban mondanak”.

Gyurcsány Ferencnek sem a DK felépítésében elért érdemeit, sem pedig az országvezetésben korábban elkövetett hibáit nem kissebbítve: a Fidesz azért tud gyurcsányozni, mert az ellenzék is gyurcsányozik.

Gyurcsány Ferenc személye Dobrev Klára mellett többek közt azért tűnik hátránynak, mert az ellenzék (és az ellenzéki gondolkodású emberek) egy nem elhanyagolható része a Fidesszel kórusban ezt kiabálja.

A komplett ellenzéket gyakran érte a “töketlenség” vádja az elmúlt 12 évben, de ez egyrészt annak is volt köszönhető, hogy későn ismerték fel az összefogás jelentőségét, másrészt pedig többek közt annak, hogy a Fidesz diktálta aktuális narratívát szinte mindig átvették, a Fidesz szavait és fordulatait maguk is használták. Ha más kontextusban használták is — például a tagadáséban — , ez mégis súlyos hiba volt, mert a szavakat és a fordulatokat elismételték, ezzel felerősítették, az emberek fejében pedig a legritkább esetben ragad meg a kontextus is.

Hallottuk valaha is a Fidesztől megismételni az ellenzék egy-egy fontos szavát, kifejezését? Hallottuk azt bármelyik fideszes nagyágyú szájából például a rabszolgatörvény elleni tüntetések alatt, hogy “ez nem rabszolgatörvény, hanem (…)”? Kimondta-e valaha is Orbán Viktor, hogy “mi nem lopunk”? Vagy hogy “nem urizálunk”? Lehetne sorolni: nem, a Fidesz soha nem ismételt meg egyetlen markáns jelszót sem, ami az ellenzékhez volt köthető.

Ha ma bárki is komolyan azt gondolja, hogy Dobrev Klára a férje miatt nem győzheti le Orbánt, ez azért van, mert az ellenzék a Fidesszel kánonban gyurcsányozik. Az ellenzék így pontosan azt csinálja, amit a Fidesz akar. A Fidesz-szavazónak láthatóan teljesen mindegy, hogy Gyurcsány-e az aktuális ellenség, vagy Soros György, vagy a prikulics.

Az ellenzéki szavazóknak és a bizonytalanoknak viszont azért nem mindegy, mert ha már az ellenzék is gyurcsányozik, akkor azt az egyszeri ember el is hiszi, így ő is gyurcsányozni fog. Ezért forgatja közszájon 12 éve megállás nélkül Gyurcsány Ferencet a Fidesz: nem a sajátjai miatt, hanem hogy az ellenzéket bomlassza.

A valóság azonban az, hogy Dobrev még ezek közt a körülmények közt is meg tudta nyerni az első fordulót, ami azért nagyon erőteljesen jelent valamit, éspedig többek közt azt, hogy az ő személyét sokkal többen fogadják el, mint amennyi elkötelezett DK-s van az országban.

Márki-Zay és Karácsony (és még sokan mások) pontosan a Fidesz által indított vonatra ültek fel, azon utaznak, amikor azt próbálják sulykolni, hogy Dobrev Klára a férje miatt nem tud nyerni 2022-ben.

Az ellenzéki gyurcsányozást kellene tehát abbahagyni, és akkor olyan, valós politikai szempontok alapján dönthetnének az emberek a második fordulóban, mint hogy

• tizenkét évi jobboldali kormányzást követően baloldali vagy jobboldali szociálpolitikát szeretnénk-e,

• meg akarjuk-e tartani a Fidesz igazságtalan családtámogatási rendszerét,

• melyik jelöltnek van elég politikai tapasztalata ahhoz, hogy a NER által hátrahagyott romokból valamit megfontoltan, vitákkal és egyeztetésekkel, gondosan mérlegelve a következményeket felépítsen.

Ha a gyurcsányozást abbahagynánk, akkor lehetne végre azon gondolkodni, hogy mennyire stílusos a másik jelölt és szavazói sározásával kampányolni, miközben az összefogott ellenzék etikai kódexe többek közt arról is szól, hogy ezt nem tesszük.

Vagy azon, hogy mennyire elegáns, ha egy jelölt hosszú, pázmányi körmondatokban, gyakorlatilag teljes beszédeket kitöltően magasztalja önmagát.

Vagy épp azon, hogy mennyire kelt bizalmat az, akinek kérdései nincsenek, csak válaszai.

Ha egyszer csak megszűnne az ellenzéki gyurcsányozás, akkor végre azon is eltűnődhetnénk, hogy miért vett a vállára a nem elhanyagolható részben baloldali, magát progresszívnek gondoló ellenzéki érzelmű tömeg egy halmaza valakit, akinek sorozatban olyan kijelentései vannak, amilyenekért a sajátjaikat virtuálisan gondolkodás nélkül megköveznék.

Az is törvényszerű, hogy sok lényeges dolog elsikkad ebben az óriási zajban, de észre kell vennünk, hogy a zaj honnan ered. Abban pedig egyáltalán nem vagyok biztos, hogy az országnak 12 év ordenáré üvöltözés után további zajokra van szüksége.

Végül, de nem utolsó sorban jegyezzük meg, hogy ebben a zajban mégiscsak volt valaki, aki azt tette, amit egy politikus egy kampányban ideális esetben tenni szokott: dolgozott.

Barna Zsuzsa /Nyugati Fény