h i r d e t é s

Még kevesebbet ér a munkabér pótlékok nélkül

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Még kevesebbet ér a munkabér pótlékok nélkül

2020. július 01. - 10:28

Még a vírus előtt megállapodtak az idei béremelésekről a szakszervezetek, de a korlátozások miatti munkaidőcsökkentések és leállások miatt a dolgozók elvesztették a bónuszokat.

A kép illusztráció! - Forrás: BitcoinBázis

Néhány kivételtől eltekintve a legtöbb cégnél már megkötötték az idei évre vonatkozó bérmegállapodásokat, mire Magyarországra is megérkezett a koronavírus, és ezekben 8-10 százalék körüli emelésről egyeztek meg. Számos dolgozónak azonban az elmúlt hónapokban nemhogy nőtt volna, még csökkent is a fizetése, így igencsak meghökkentő, hogy a KSH mérése szerint áprilisban a bruttó átlagkereset továbbra is 400 ezer forint felett volt, ami 7,8 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál. A korlátozások miatti leállások, megrendeléskiesések kapcsán több cégnél hónapokkal elhalasztották, vagy csak részben léptették életbe ezeket a megállapodásokat. A Vasas Szakszervezeti Szövetség és a Vegyipari Dolgozók Szakszervezete (VDSZ) területén összességében tucatnyi nagyobb cég döntött így. Olyan nem fordult elő, hogy érvénytelenítették volna a megállapodást, igaz, voltak erre irányuló próbálkozások – tudtuk meg a szakszervezeti vezetőktől. 

A béremelések halasztása miatt persze még nem lettek volna alacsonyabbak a keresetek, ám a járványhelyzetben sokak munkaidejét és vele együtt a fizetést is csökkentették.   Székely Tamás, a VDSZ elnöke úgy véli, területükön átlagosan 25 százalékkal csökkenhetett a dolgozók fizetése, ennyivel estek vissza legalábbis az elmúlt két hónapban a tagdíjbefizetések. Márpedig a VDSZ-nél a tagdíj a bér 0,8 százaléka. Igaz, erre az elbocsátások is hatással lehettek, az átlagot viszont felfelé húzza azok keresete, akik - például a gyógyszeriparban - a pótlékokkal együtt még többet is kerestek, mint a válság előtt, mivel rengeteget túlóráztak a gyerekükkel otthon maradók helyett.

Ha viszont leállt egy üzem, és emiatt állásidőre küldték a munkavállalókat, akkor sok esetben nem a teljes alapbért fizették ki nekik – számolt be lapunknak László Zoltán, a Vasas alelnöke. Az állásidőre 100 százalékos alapbér járna, ám a veszélyhelyzet idején a kormány úgy módosította a szabályozást, hogy a Munka törvénykönyvétől eltérő megállapodásokat is lehetett kötni. Az erőfölényben lévő munkaadóknak pedig sikerült is „megállapodniuk” a dolgozókkal az állásidőre 70-80 százalékos alapbérekben. A munkavállalók ráadásul a különböző pótlékokat sem kapták meg, ha nem tudtak bemenni dolgozni.

Márpedig ma egy fizikai dolgozó esetében a kereset mindössze 60-70 százalékát teszi ki az alapbér, a többit a túlóráért, éjszakai műszakokért, vagy egyszerűen csak a jelenlétért járó pótlékok és bónuszok teszik ki – magyarázza László Zoltán. Több helyen a cafeteriát váltották át fizetett szabadnapokra – hiszen azok a kényszerűségből otthon töltött idő alatt sokaknál elfogytak -, ez is csökkentette a jövedelmeket. A Vasas alelnöke szerint a fentiek összességében azzal jártak, hogy egy tavaly novemberben még nettó 250 ezer forintot kereső munkavállaló a koronavírus idején mindössze 160-170 ezer forintot vihetett haza. 

A szakszervezetek nem véletlenül ellenzik régóta a dolgozók számára gyakran értelmezhetetlen és követhetetlen pótlékok rendszerét, kiváltképp a jelenléti bónuszt. Ez utóbbi a munkaadók szerint motiváló hatással bír, László Zoltán szerint azonban leginkább arra ösztönzi a munkavállalókat, hogy betegen is bemenjenek dolgozni. (A KSH munkaidőfelmérése szerint 1992-ben még átlagosan 17 napot estek ki betegség miatt a munkából a dolgozók, 2016-ban viszont már csak tízet.) A havi 10-15 ezer forintos bónusz felét ugyanis már egynapos távolmaradással is elveszíti a dolgozó, 2-3 napos betegség estén pedig az egészet.

Ennek az „ösztönző” fizetési konstrukciónak egy járványos időszakban komoly kockázatai vannak, ezzel ugyanakkor mégsem foglalkoznak még most sem a döntéshozók – sérelmezi a szakszervezeti vezető. Pedig szerinte több gyárban is történt olyan, hogy a dolgozók koronavírus-gyanús tünetekkel is bementek dolgozni. Volt, aki a munkahelyén lett rosszul, és később pozitív is lett a tesztje. Egy másik helyen pedig azért ment be a tünetek észlelése ellenére is a dolgozó, mert a felesége már elvesztette a munkáját, így nem mondhattak le a kereset egy részéről sem. Később róla is kiderült, hogy koronavírusos. László Zoltán azt mondja: az ilyen helyzetekben a fizetésüket féltve előbb a munkavállalók igyekeztek eltitkolni tüneteiket, később pedig a cégek azt, hogy voltak ilyen esetek, mert tartottak a teljes karanténtól. (nepszava.hu)