h i r d e t é s

Még több kerékpáros Grand Tour-verseny az Eurosporton

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Még több kerékpáros Grand Tour-verseny az Eurosporton

2020. február 29. - 07:31

Az Eurosport, az Amaury Sport Organisation (ASO) és az Európai Műsorsugárzók Uniója (EBU) által kötött megállapodás révén a Tour de France és a La Vuelta minden pillanata 2025-ig kizárólag az Eurosporton – illetve testvércsatornáján, a GCN-en – lesz követhető élőben. Az Eurosport így 38 országban lesz a Tour de France, több mint 50 országban pedig a La Vuelta kizárólagos közvetítője. A csatorna emellett megállapodott a nagyobb női kerékpárversenyek közvetítéséről is.

A négyszeres Tour de France-győztes Chris Froome-mal az Eurosport kerékpáros szakértője, a korábbi futamgyőztes Juan Antonio Flecha készít interjút - Kép: Eurosport

A megállapodás révén az Eurosport – testvércsatornájával, a Global Cycling Network platformmal (GCN) együtt – 38 európai országban* szerzett kizárólagos jogot a kerékpársport legrangosabb versenyének exkluzív közvetítésére. A Tour de France-ot 1991 óta sugárzó Eurosport a kerékpársport európai otthonaként így az egyetlen csatorna, ahol minden egyes szakasz első 75 perce követhető lesz.

A 2019-es Tour de France alatt júliusban az Eurosport digitális csatornáinak percekben mért nézettsége 95%-kal emelkedett. A kerékpárrajongók értékelték a multiplatformos hozzáférést, ami a televízió eredményét is pozitívan befolyásolta: az Eurosport 1 nézőinek száma 4%-kal nőtt, és ezzel az eddigi legjobb franciaországi nézettséget (+43%) hozta.

Az Eurosport a La Vuelta sugárzásáról is megállapodott további 5 évre, 2025-ig. A 75. évfordulóját ünneplő körverseny 2020-ban Utrechtből indul – a holland város az első olyan, amely mindhárom Grand Tour versenyt vendégül látta már. Az Eurosport a verseny minden percét élőben és felvételről is exkluzívan elérhetővé teszi több mint 50 országban**. A megállapodás részeként az Eurosport közösségimédia-csatornáin testre szabva közvetíti az összes szakasz legfontosabb pillanatait, egyedi digitális élményeket biztosítva a kerékpáros rajongók számára Európában és azon kívül.

Hatalmas léptekben fejlődik a magyar profi kerékpározás, így számíthatunk rá, hogy hamarosan hazai versenyző is teljesíti a Tour de France-ot vagy a Vueltát, sőt, akár szakaszsikerekben is reménykedhetünk – mondta Szabó Gábor, az Eurosport magyarországi csapatának vezetője. – Kollégáimmal nagy izgalommal készülünk a legnagyobb kerékpárversenyek közvetítésére, és bízunk benne, hogy az idén Budapestről induló Giro mezőnyében már magyar indulónak is szurkolhatunk.

A Global Cycling Network (GCN) az összes Grand Tour futamot új applikációján és YouTube csatornáján közvetíti majd. Az Eurosporttal közös kerékpáros ökoszisztéma a kerékpárrajongók minden igényével találkozik, ezzel új szintre emelve a Discovery célkitűzését: a sportszerető közösségek maximális kiszolgálását.

Emellett az Eurosport elsőként szerezte meg a legnagyobb női versenyek közvetítési jogát, így 2020-tól először lesz élőben látható többek között a La Course by Le Tour, a Liège-Bastogne-Liège és Flèche Wallonne.

„Gondolkodásunk és tetteink középpontjában a szenvedélyes sportrajongók állnak, ezért örülünk, hogy legalább 2025-ig mi kínálhatjuk a legszélesebb körű élő és rögzített közvetítést a világ legnagyobb kerékpáros eseményeiről, a Tour de France-ról és a La Vueltáról – mondta Andrew Georgiou elnök, Eurosport Global Sports Rights & Sports Marketing Solutions. – Az Eurosport és a GCN által biztosított páratlan mennyiségű tartalom az akciók központjánba helyezi a rajongókat, akik számos módon – bármely képernyőn, bármikor és bárhol – elérhetik a prémium kerékpáros tartalmakat. Világelsőnek lenni folyamatos innovációt jelent. Egy példa erre Bradley Wiggins élőzése tavaly, egyenesen az élbolyból – emiatt vagyunk mi a sportrajongók első számú választása, amit remélem, idén is látványos akciókkal bizonyíthatunk minden képernyőn.

Különösen izgatottan várjuk, hogy az ASO-val kötött szerződésünk révén bemutathassuk a legtehetségesebb női kerékpárversenyzőket a pán-európai közönségnek. Biztosak vagyunk benne, hogy ezzel is hozzájárulunk a sport népszerűsítéséhez a kontinensen” – tette hozzá Georgiou.

2019 januárjában a Discovery megvásárolta a piacvezető kerékpáros közösségi műsorszolgáltató, a Play Sports Group – a Global Cycling Network (GCN) anyavállalata – többségi részesedését, így globális pozíciójára építve létrehozta a világ első számú kerékpáros médiaökoszisztémáját, amelyben az egyes európai országokra szabott tartalom lokalizását világszerte elismert szakemberek végzik. A Discovery közvetlenül a fogyasztóknak szóló (direct-to-consumer) stratégiája magában foglalja mindhárom Grand Tour sugárzását, több mint 35 UCI World Tour versenyt, beleértve mind az öt Monumentet, valamint az UCI világbajnokságot.

A televíziós sugárzás mellett az Eurosport továbbra is széles körű digitális lefedettséget nyújt az Eurosport Player és a GCN révén, amely lehetővé teszi, hogy a nézők több kameraállásból követhessék a Tour de France-ot. Európa vezető online sporthír weboldala, az Eurosport.com a műsorközvetítés mellett sokrétű kerékpáros tartalommal egészíti ki a kínálatot.

---

 
Jegyzetek
* Teljesen exkluzív piacok – Tour de France: Albánia, Örményország, Azerbajdzsán, Ausztria, Fehéroroszország, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Horvátország, Ciprus, Cseh Köztársaság, Észtország, Finnország, Észak-Macedónia , Grúzia, Görögország, Magyarország , Izland, Írország, Izrael, Kazahsztán, Koszovó, Kirgizisztán, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Málta, Moldova, Montenegró, Lengyelország, Románia, Oroszország, Szerbia, Svédország, Tádzsikisztán, Törökország, Türkmenisztán, Ukrajna és Üzbegisztán.
** Teljesen exkluzív piacok – La Vuelta: Albánia, Algéria, Andorra, Örményország, Ausztria, Azerbajdzsán, Fehéroroszország, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Horvátország, Ciprus, Cseh Köztársaság, Feröer szigetek, Grönland, Észtország, Finnország, Észak-Macedónia, Grúzia, Görögország, Magyarország, Izland, Írország, Izrael, Olaszország, Jordánia, Kazahsztán, Koszovó, Kirgizisztán, Lettország, Libanon, Líbia, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Moldova, Monaco, Montenegró, Marokkó, Lengyelország, Portugália, Románia , Oroszország, San Marino, Szlovákia, Szlovénia, Svédország, Svájc, Tádzsikisztán, Tunézia, Törökország, Türkmenisztán, Ukrajna, Egyesült Királyság, Üzbegisztán