h i r d e t é s

Még újabb 11 év kellhet az euró bevezetéséhez

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Még újabb 11 év kellhet az euró bevezetéséhez

2019. szeptember 21. - 06:46

Tudják mikor lesz Magyarországon euro? 2008 január elsején. Legalábbis a szerint a 2003-as cikk szerint, amiben 16 évvel ezelőtt meghirdette az akkori miniszterelnök, Medgyessy Péter a hivatalos euró bevezetési céldátumot. Innen jutottunk el 2019-ig oda, hogy a jelenlegi kormánypártok még csak beszélni sem akarnak a forint ki-, és az euro bevezetéséről. 

„Az euró bevezetése jelenleg nincs napirenden, az álláspontunk nem változott”- közölte például a KDNP szóvivője, Nacsa Lőrinc szeptember elején. - írja az atv.hu

Szóval, elvileg már egy évtizede van eurónk, gyakorlatilag meg lehet, hogy egy évtized múlva sem lesz. Ezt egyébként a miniszterelnök már 2010-ben megmondta, amikor a köztévében megkérdezték tőle, hogy mikor lépünk be az euróövezetbe. „Hát most nehezet kérdezett! Nem tudom, nem merek olyan évszámot mondani, amit azután számon lehet rajtam kérni. És ráadásul már annyi számot mondtunk, mármint az előző időszakban annyi szám hangzott el, és egyiket sem tartottuk be, hogy még félek is kicsit attól a feladattól, amit rám testált. Hát az évtized végénél hamarabb ez nem tűnik realitásnak”- közölte akkor Orbán Viktor.

Hogy ez baj-e, azon még a szakértők is vitatkoznak, de vannak olyanok, nem is kevesen, akik biztosan bánják az euró bevezetésének tologatását.

Ők a devizahitelesek. Vagyis azok, akik a forint árfolyam elszállása miatt vesztették el jobb esetben az összes pénzüket, rosszabb esetben az otthonukat is. Hogy a forint mennyire könnyen veszít az értékéből, az 2010-ben derült ki igazán. Kósa Lajos ugyanis ezt mondta egy rendezvényen, alig egy hónappal a kormányra kerülésük után. „Úgy tűnik az átadás-átvétel alapján, hogy a közvetlen államcsőd elkerülése a cél jelenleg”.

A forint értéke már másnap másnap zuhanni kezdett. Kósa az Egyenes Beszédben azzal magyarázta a dolgot, hogy ő köznapi értelemben értette az államcsőd kifejezést. Sportos példát hozott. „Biztos hallotta már azt a fogalmat a foci vb kapcsán, hogy csődöt mondott a támadósor. Na, most ez nem azt jelenti, hogy a támadósorban lévő csatárok nem tudják teljesíteni a fizetési kötelezettségeiket, mert jól kereső focistákról van szó, hanem azért, mert nem működnek jól. Én köznapi értelemben használtam ezt”- magyarázta kijelentését.

A piacok viszont valószínűleg szó szerinti értelemben vették ezt a mondatot, és ez egyes becslések szerint 150 milliárddal emelte meg az államadósságunkat.

A kell-e nekünk euró vita azért újult ki, mert minden korábbinál gyengébb a forintunk. Olyan is volt a napokban, hogy egy euróért 333 forintot kellett adni.

Pedig 16 évvel ezelőtt még az volt a hír, hogy extrém módon erősödik a pénzünk és már csak 234 forintot kell adni az euróért. Vagyis nagyjából egy százassal kevesebbet, mint most.

A Kormányinfón Gulyás Gergely Csuhaj Ildikónak, az ATV főmunkatársának arról beszélt, hogy nincs ezzel baj. „Én azért nem látom annyira szélsőségesnek az árfolyam-ingadozást, hogy a magyar politikának ezzel a szükségesnél komolyabb mértékben kelljen ezzel foglalkozni”- vélekedett a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Teljesen máshogy látja ezt a DK-s Dobrev Klára. „Az, hogy a forint 333 körül van, az egyértelműen egy elhibázott gazdaságpolitika és ezen belül is a Matolcsy által teljesen őrült módon vezetett monetáris politika eredménye”- jelentette ki az ellenzéki EP-képviselő.

Van egy város, ami tökéletesen mutatja a forint-euró árfolyamot. Ez Komárom. A kettéosztott város szlovák oldaláról akkor jönnek át, ha erős a forint. Ha pedig erős az euró, a magyar részről mennek át bevásárolni az emberek Szlovákiába.

Egy dologtól mindenképpen megvédene bennünket is az euró. Ez pedig a forint gyengülése. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint ez viszont ma már nem is fontos. „Ez a magyar választópolgárok mindennapi életét döntően nem befolyásolja, abban biztos vagyok. Ez annak köszönhető, hogy abból a deviza adósságcsapdából, amelyben 2010-ben voltak, sikerült családok százezreit, vagy talán millióit kimenteni”- magyarázta Gulyás Gergely.

Szerinte amúgy az euró bevezetésének csúszása erőteljesen a Gyurcsány-kormány felelőssége, mivel –szerinte - ők voltak azok, akik euróban és svájci frankban adósították el a magyar lakosságot.

Dobrev Klára szerint viszont akár hónapok alatt bevezethető lenne Magyarországon az euró, sőt be is kellene vezetni, csakhogy ez – mondja ő - nem szolgálná a Fidesz érdekeit. Hozzátette: azért sem kellene elbagatellizálni a gyenge forintot, mert sokak szerint hamarosan újabb világválság jöhet, amely padlóra is lökheti a már most is gyenge forintot.

És hogy vélekedik a szakértő?

„2030 környékénél előbb nem nagyon lesz euró”

- közölte Madár István, a Corvinus Egyetem docense, hozzátéve, ha nem lesz politikai változás. Mint mondta, az euró bevezetése politikai döntés, ezért a jelenlegi hatalom álláspontja a döntő. „A jelenlegi politikai fő erő pedig szemmel láthatóan nem különösebben igyekszik az euróövezetbe való belépésre”- tette hozzá.

atv.hu