Több nyelven beszélő virtuóz műfordító, társadalomtudós, SZDSZ-képviselő, majd - immár hosszú évek óta - tanácsadó Orbán Viktor mellett. A "megalvadt struktúrák" felfedezője. Legutóbb a miniszterelnöki tanácsadók juttatásai miatt került elő a neve, pedig korántsem a fizetése (évi több mint 7 milliót kap) a legérdekesebb.

Tellér Gyula 1934-ben született, polgári családban. Édesapját korán elveszítette, az Árpád Gimnáziumban érettségizett, ahol a Párizsban élő szociológus, Karády Viktor iskolatársa volt; ott kezdődött évtizedes, azóta megszakadt barátságuk. Osztályidegen származása miatt Tellért először nem vették fel egyetemre, végül magyartanári főiskolai diplomát szerzett. Pár évig vidéken, majd Pesten tanított, Weöres Sándor biztatására kezdett műfordítóként dolgozni. Fordított minden műnemben, minden nagy európai nyelvből, elsősorban mégis versfordítóként jegyzik: a modern líra olyan ikonjait szólaltatta meg magyarul, mint Mallarmé, Rilke, Eliot, egyaránt a legmagasabb színvonalon.

A 60-as évek közepén állást kapott a Szövetkezeti Kutatóintézetben. Gyorsan és megérdemelten vált vezetővé annak ellenére, hogy nincs szociológus végzettsége. Spekulatív hajlamai a visszaemlékezések szerint már ekkor elszabadultak, túl gyorsan jutott el a nagy, átfogó elméletek megalkotásáig. "A Szövetkezeti Kutató igazi Isten állatkertje volt, a legkülönbözőbb helyekről verődtek össze a legkülönbözőbb meggyőződésű, történetű emberek, és ez nem zavart senkit. A demokrácia szigete volt ez a Kádár-korban, ahol még a párttitkár is vett szamizdatot a 80-as években szintén itt dolgozó Magyar Bálinttól" - meséli Tellér egykori kollégája. Tellér népszerű volt humora, nyelvi leleményessége és segítőkészsége miatt, különösen sokat foglalkozott a pályakezdő kutatókkal. A 70-es évektől többször volt hosszabb időre Párizsban műfordítói ösztöndíjjal, ahol jó kapcsolatokat épített ki az ottani emigráció fontos figuráival, jórészt az 1956-ban távozott Karády közvetítésével; 1976-ban Kende Péter biztatására álnéven publikált is a párizsi Irodalmi Újságban. A 80-as évek végén számos kutatóintézeti kollégájával együtt az SZDSZ-hez csatlakozott.

1990-ben a párt parlamenti képviselője lett, a gazdasági bizottság tagjaként elsősorban foglalkoztatási kérdéseket vizsgált. Sürgette a teljesítményellenes újraelosztási rendszer, a szocializmusban mesterségesen fenntartott, veszteséges ipari ágazatok vállalatainak minél gyorsabb felszámolását, mivel ezek finanszírozása - a teljes foglalkoztatás illúziójának fenntartása érdekében - eladósította az országot.

Rendies, kádári, polgári

Ehhez meglátása szerint le kellett győzni a kliensrendszer haszonélvezőit, akiknek politikai érdekképviselete az MSZP és a velük összefonódott szakszervezeti bürokrácia. Tellér szerint ők abban voltak érdekeltek, hogy a dolgozók államfüggőségének fenntartásával állandósítsák saját befolyásukat - és nem abban, hogy a szerkezetátalakítás és a minél gyorsabb privatizáció után eredményesen működő gazdaság fejlődése valódi munkahelyeket teremtsen, a kliensekből öntudatos munkavállalók váljanak. Vagyis a létező szocializmus fenntarthatatlan rendszerét szociális piacgazdasággal kell felváltani, különben a status quo fennmaradásának ígéretével könnyen elcsábíthatja a csalódott munkavállalókat a biztos megélhetés iránti nosztalgiákra játszó utódpárt. Értelmezésében ez a szakszervezeti érdekcsoport azon "megalvadt struktúrák" egyike, amelyek a mezőgazdasági szövetkezetekben, az erőszakszervezetekben, a helyi politikában szintén jelen vannak, a privatizáció során pedig kapcsolati tőkéjüket gazdasági pozíciókra konvertálták. Tellér először 1991 elején, az SZDSZ frakciótanácskozásán ismertette elméletét, amely az éleslátás és a politikai paranoia sajátos keveréke; eszerint a "megalvadt struktúrák" olyan gazdasági háttérerőt és társadalmi beágyazottságot biztosítanak a tovább élő kádárizmusnak, amely a politikai hatalom gyakorlóit megbéníthatja, ha pedig a struktúrákat működésben tartó érdekcsoport megszerezte a politikai hatalmat is, lényegében leválthatatlanná teheti magát. A "megalvadt struktúrák" politikai képviselői nem a közérdek egy szeletét képviselik, hanem szűk és önző csoportérdekeiket, és a hatalom totális kisajátítására törnek, fenyegetik a demokráciát. Végső soron nem politikai ellenfelek tehát, hanem ellenségek, akik mögött ott áll gazdasági-társadalmi háttérbirodalmuk.

Tellér az MDF vezette koalíciót vádolta először azzal, hogy részben az MSZP háttérvilágával kiegyezve, részben saját klientúra építésével akarja felszámolni a politikai váltógazdaságot. Az SZDSZ-t - Tölgyessy Péter híveként - kezdettől arra próbálta rábeszélni, hogy a posztkádári struktúrák mellett forduljon szembe az MDF képviselte rendies és a kádárista "Rész-Magyarországgal" is, megpróbálva megnyerni a Fideszen kívül a kormánypártok liberálisait és az MSZP valódi szociáldemokratáit is a "polgári" Magyarország ügyének. A "három Rész-Magyarország" elméletében Tellér a politikai versenyt mindig hatalmas kiterjedésű társadalmi csoportok egymás legyőzésére, kiszorítására irányuló küzdelmeként fogta fel. Úgy látta, "a közép pártjainak" ahhoz, hogy esélyük legyen a "megalvadt struktúrák" elleni harcban, a lehető legmélyebb és legszélesebb társadalmi beágyazottságra van szükségük, vagyis rivális "struktúrákat" kell létrehozni. Ezért akarta meggyőzni az SZDSZ-t, hogy támaszkodjon minél inkább vidéki szervezeteire és a bennük koncentrálódó helyi középosztályra - nagy elégtétel volt számára, hogy e szervezeti bázis '98-ra végképp elveszett.

Az SZDSZ akkori legközelebbi szövetségesét, a Fideszt is figyelmeztette, hogy efféle ellenstruktúrák és szövetségesek nélkül, "elvált szülők gyermekeként" és "üzenetrögzítős pártként" nem mennek semmire. A Fidesz '94-es választási kudarcát is azzal magyarázta, hogy Orbán Viktor nem ismerte fel a "megalvadt struktúrák" erejét, ezért "nem keres, nem kutat fel magának olyan tartós szövetségeseket, akikre a konfliktusok viselése során támaszkodnia lehet. Talán éppen ez a társadalom feletti lebegés (...) a pártnak a legproblematikusabb vonása." Alig pár hónap múlva már "belülről" győzködhette minderről Orbánt, ugyanis az 1994-es koalíció megkötése után a Fideszbe távozott. Új pártja akkoriban nézett új szövetségesek után, és a Tellér kifogásolta "lebegést" befejezve nekiállt, hogy kiépítse saját "struktúráit", társadalmi és gazdasági hátországát. A telléri "megalvadt struktúrák" elmélete és a meghaladásukból következő feladat nagyon is passzolt Orbán szándékaihoz, Tellér pedig pedig végre az lehetett, ami az SZDSZ-ben, ahol lekezelték, soha: a pártjában komolyan vett pártideológus.

1994-ben, képviselői mandátuma elveszítésével egy időben nyugdíjba vonult. Forrásaink szerint közös barátaik próbálták elérni egykori kollégájánál, Magyar Bálintnál, hogy segítsen valahogy az SZDSZ-t akkor már ott hagyó, rossz jövedelmi viszonyok közé került Telléren, de erőfeszítéseik nem jártak eredménnyel.

Szivattyúk és középrétegek

Tellér struktúraelmélete a következő egy-két év során az új helyzet indokolta döntő változásokon ment át: minden az ellenkezőjére változott benne, csak a régi ellenség, az MSZP maradt meg. Az új verzióban a gazdaság teljesítményét blokkoló újraelosztás helyett éppen az újraelosztás drasztikus csökkentése, a közszolgáltatások leépítése vált a késő kádári elit hosszú távú uralommegőrzésének eszközévé, továbbá az általa nemrég még lassúnak talált privatizáció, illetve a külföldi tőke beengedése, a liberalizálás. Tellér fazonigazított felfogásában ugyanis a polgárságnak a kommunista hatalomátvétel utáni földbe döngölése és az erre "válaszul" érkező '56-os forradalom után a kádárizmus kénytelen volt kiegyezni a polgári magántulajdon és a vállalkozási szabadság csökött formáival (gmk, háztáji gazdaság stb.), és az ekkor létrejött kvázi-középosztály a piacgazdasági átmenet bázisa lehetett volna. Ezt a lehetőséget számolta fel szerinte a bokrosi megszorító politika azzal, hogy csökkentette az életszínvonalat, zsugorította a belső piacot, és "kiürítette a társadalmi közepet", kettészakította a társadalmat egy vékony, vagyonos elitre és a maradék óriási, szervezetlen tömegre, amely "szőröstül-bőröstül az ország".

Tellér, aki 1994 előtt azért ellenezte körömszakadtáig az MSZP-SZDSZ-koalíciót, mert attól tartott, hogy a szocialisták megakadályoznák a liberális ihletésű strukturális reformok végigvitelét, 1994 után már azért látja igazolódni balsejtelmeit, mert mégis végrehajtják a kiadáscsökkentést. Tellér előbbiről, utóbbiról is gond nélkül bebizonyította, hogy mindegyik a "megalvadt struktúrák" továbbélését szolgálja. A régi szakszervezeti hálózat hatalmának megtörését '94 előtt azért tartotta fontosnak, hogy ne akadályozhassa a szerkezeti átalakításokat - '94 után már azt vetette a szakszervezetek szemére, hogy elitjük elárulta a tagságot, és beült a bokrosi programot megszavazó MSZP-frakcióba. Nem csoda, ha távozása után egy-két évvel Tellér már arra jutott, hogy egykori pártja a külföldi tőke belső helytartóiból áll. Ez a folyamat, ébredt rá utólag, nem is '94-ben kezdődött, hiszen már a Kádár-korszak gazdasági reformjainak is ez volt a céljuk, az SZDSZ és a reformkommunisták pedig lényegében egy akolból valók. Vagyis nemcsak az MSZP, hanem az SZDSZ is utódpárt, nem rendszerváltók, hanem puccsisták, akik csak az elöregedett, vonalas politikai káderek leváltását akarták elérni, hogy a helyükre ülhessenek. 1956 is reformkommunista puccsnak indult, Nagy Imre és köre csupán jobb börtönőrök voltak, akiknek semmi közük nem volt a magyarok szabadságküzdelméhez - ezen a ponton Tellér rákezd a rendszerváltás egyik nagy slágerére a bolsevik apák liberális fiairól. Az államosítás idején a később nagyimristává lett rákosista apák mint az állam teljhatalmú vezetői ellopták a szétvert magyar polgárság tulajdonát, a fiúk pedig a gazdasági elit képviselőiként 1989 után a privatizációval a reménybeli magyar polgárság tulajdonát lopták el. E történelmi összeesküvés-elmélet alighanem Tellér sértettségének eredetére is fényt vet: az ő, családja és osztálya megaláztatásaira a magyarországi sztálinizmus idején, amelyeket neki ráadásul különlegesen érzékeny kamaszfiúként kellett elszenvednie. Az apák és fiúk "elmélete" módot adott rá, hogy ezt a sérelmet összekapcsolja azzal a sértettséggel, amelyet az SZDSZ-es "kemény mag" lenéző viselkedése okozott neki. A "megalvadt struktúrákról" szóló gondolat így vált szociológiailag megtámogatott politikai helyzetelemzésből és stratégiai javaslatból rosszindulatú politikai paranoiává. Hogy végérvényesen alávethesse a társadalmat, az MSZP-SZDSZ-elit Tellér szerint kimondottan törekedett arra, hogy terjessze az erkölcstelenséget: a toleranciáról és a Tellér által végtelen undorral emlegetett "nyitott társadalomról" szóló elképzelések szerinte pontosan ezt szolgálták. A liberálisok szerinte azért mentegetik az abortuszt és engedélyezik a "szekták" tevékenységét, hogy csökkentsék a hagyományos egyházak társadalmi beágyazottságát, ezért harcolnak a drogozás szabadságáért; ezért teszik értéksemlegessé az iskolákat, ezért száműzik belőlük az erkölcsi és a hazafias nevelést egyaránt Magyar Bálint minisztersége alatt. Erre tartják fenn az őket szolgáló, nagy túlsúlyban lévő sajtó "megalvadt struktúráit". (1996 és 1998 között Tellér az MTV Közalapítvány kuratóriumának fideszes delegáltjaként foglalkozott médiapolitikával.) A nemzeti identitás felszámolására törve meghamisítják az "igazi" nemzeti történelmet, ezért keltenek bűntudatot a magyarokban arra utalva, hogy szembe kellene néznünk 600 ezer zsidó származású magyar állampolgár elpusztításában játszott szerepünkkel.

A közös nevező

Az 1998-as Fidesz-program megírásában Tellér is közreműködött, és elképzelései nyomot is hagytak rajta. Mindenekelőtt a "polgári" jelző megtalálásában játszhatott komoly szerepet (ami egyébként 1994 előtt Kuncze Gábor kampányának volt az egyik kulcsszava). Az ő tarsolyában is ott lapultak a középosztály-párti, a kis- és középvállalkozások támogatásáról szóló elképzelések, a megszorítás helyett növekedést preferáló gazdaságpolitika, továbbá a "bűntudat" nélküli nemzeti öntudat erősítése, a "merjünk nagyok lenni" krédója is. Mindenekelőtt pedig - természetesen - a "megalvadt struktúrák" lebontása; a "több mint kormányváltás" szlogenje számára ezt jelentette, és valószínűleg a telefonkönyvek lecseréléséről szóló híres orbáni mondat is innen érthető, ahogyan az egész pályás letámadás stratégiája is. Tellér ötlete elementáris hatást gyakorolt a honi létező jobboldal és vezetői politikai képzeletvilágára.

Tellért az 1998-as Fidesz-kisgazda-győzelem után a Miniszterelnöki Hivatal politikai elemző főosztályának vezetőjévé nevezték ki. Itteni ténykedésének eredménye a Magyar Nemzetben publikált tízrészes, a Horn-kormány időszakát tárgyaló sorozat, amelyben összefoglaló igénnyel fejti ki fentebbi téziseit. Szoros munkakapcsolatban állt az ugyancsak a miniszterelnöki hivatalban dolgozó Bogár Lászlóval, szellemi kapcsolatuk később sem lazult.

A 2002-es vereség után Tellér érdeklődése a külpolitika felé fordult: az iraki háború okán az Egyesült Államok imperializmusát bírálta, nem hagyva homályban, hogy Amerikát lényegében Izrael mozgatja. Martonyi Jánost is megszidta kissé, amiért túlzottan kiszolgáltatta a jobboldali külpolitikát az amerikai érdekeknek. Az Európai Unióban mint az USA hatalmi törekvéseinek lehetséges ellensúlyában viszont még ekkor is bízott - később aztán Európában is csalódnia kellett.

A 2006 és 2010 közti ciklusban ismét parlamenti képviselő, a kulturális és sajtóbizottság tagja. Nem tűnt ki aktivitásával - egyetlen napot, 2008. december 19-ét kivéve, amikor egyszerre tíz írásbeli kérdést intézett Hiller István oktatási és kulturális miniszterhez. Ezekben vagy nyilvános, mindenki által könnyen hozzáférhető információkat kért, vagy olyan adatokat igényelt, amiket nem a minisztérium kezelt, továbbá egy nem létező országgyűlési határozat végrehajtásának mikéntjét firtatta. Álkérdései annak a pitiáner szívatásnak a részei voltak, amelynek során karácsony előtt, hogy a két ünnep közötti napokra munkát csináljanak a minisztériumi apparátusnak, több ezer, jórészt hasonló kérdést nyújtott be a tárcákhoz a Fidesz- és a KDNP-frakció. Tellér ezenkívül összesen két kérdést tett még fel a ciklus alatt Hillernek. Tanait viszont továbbfejlesztette az SZDSZ történetét - mintegy megelőlegezett nekrológként - elmesélő 2009-es esszében. Ebből végre világosan kiderült, mi köti össze a liberálisokat a bolsikkal: azt, hogy Kádárnak mennie kell, kimondta ugyan a demokratikus ellenzék, de azt "sehol sem olvashatjuk, hogy a felső pártvezetésben szinte egyedül maradt zsidó Aczélnak mennie kell" - rántja le a leplet Tellér. Az SZDSZ-esek "kiképzéséről" meditálva az jutott eszébe, hogy azt többek közt "Robert Maxwellnek, a magát a Magyar Hírlapba bevásárló ukrán-angol-zsidó sajtómágnásnak a segítsége" tehette lehetővé, "aki - a szakirodalom szerint - egyszerre volt az angol, az amerikai és az izraeli titkosszolgálat embere. Üzent nekik? Találkoztak vele? A nemzetközi drogüzletben állítólag fantáziát látó Soros Györggyel biztosan igen." Ez az írás már semmivel sem több kódolatlan, habzó szájú, primitív zsidózásnál, éppen ezért indokolt és ésszerű döntés volt a kuruc.info szerkesztőitől, hogy másodközlésben ők is megjelentették Orbán Viktor egykori és azóta ismét felkért miniszterelnöki tanácsadójának a cikkét.

A birodalom és a falanx

Tellérrel 2010 szeptemberében kötött tanácsadói szerződést a Miniszterelnökség, amelyet tavaly és idén májusban meghosszabbított egy évvel. Feladata "a kormánypolitika társadalomelméleti hátterének tanulmányozása, politikai elemzések készítése" volt, és az Orbánnal folytatandó rendszeres konzultáció, vagyis lényegében ugyanaz, mint osztályvezető korában. 2010 novemberében már - a Miniszterelnökségtől kikért teljesítési beszámolók tanúsága szerint - egyebek közt "a médiarendszer változását" és "az alkotmányozás előkészületeit" kísérte figyelemmel. A jelenlegi médiaszabályozás és a médiatestületek személyi összetétele akár arra is utalhat, hogy mindezt a "megalvadt médiastruktúrák" elleni küzdelem ihlette, ahogyan az alaptörvény némely passzusát is. Tellér különben maga is "a jelen médiaháborújának" nevezi egyik beszámolójában a törvénnyel kapcsolatos vitákat. Tavaly januártól a "közoktatás kérdéseivel" is foglalkozott, és gondolatait nem lehetett nem felismerni a végül megszülető szabályozáson. A nevelés, vagyis a központilag, kötelezően előírt, megvitathatatlan "értékrend" indoktrinációjának rehabilitálása, a központi tartalomszabályozás, a humaniórák tanítása mint a problémátlan ("bűntudat nélküli") nemzeti identitás elsajátításának terepe mind rá vallanak - beszámolói szerint még a kerettantervekkel kapcsolatos munkálatokban is részt vett. Februártól a kultúrán is rajta tartja a szemét, vagyis - a sajtóval és az oktatással együtt - a "megalvadt struktúrák" képviselői által szétverni kívánt nemzeti identitás minden gócpontján. A nagy rendvédelmis szakszervezeti tüntetések idején Tellér visszatért a foglalkoztatáspolitikához, tanulmányozni kezdte a szakszervezeti fenyegetést, és szeptemberi beszámolójában arra jutott, hogy egyes ellenzéki pártokból és szakszervezeti mozgalmakból (nyilván az épp akkoriban alakult Szolidaritásra gondolt) "falanx" jött létre a kormánnyal szemben. Tellér az új munka törvénykönyvének előkészületeire is figyelt, amelynek hivatása - utalásaiból kivehetően - szerinte az, hogy végleg lebontsa a folyvást falanxba szerveződő, megalvadt szakszervezeti struktúrákat.

2011 januárjában, tehát Magyarország EU-elnökségének elején és a médiatörvény körüli nemzetközi botrány kitörését követően "előkészületeket tesz az EU politikai, gazdasági és társadalmi konfliktusainak áttekintésére", e tárgyú stúdiumait februárban is folytatja. A téma az idei teljesítési beszámolókban került elő újra, Tellér januártól "figyelemmel kíséri a politikai összfolyamatot, különös tekintettel (...) az EU intézményeinek a magyar jogalkotás egyes pontjaival kapcsolatos követeléseire, illetve a küszöbön álló IMF-tárgyalásokra, ezek lehetséges kapcsolódására és mögöttes politikai összefüggéseire. Mindebben a de facto létező Euroatlanti Birodalom lényegére és működésére." A kutatások főleg a birodalom "ideológiai természetét és ennek történeti előzményeit" tárgyazzák, és nagy erővel folytak legalább augusztus végéig (a legutóbbi időkről nem állnak rendelkezésünkre beszámolók). Ebben a nyolc hónapban Tellérnek szinte minden idejét lefoglalta a birodalom, csak a nyári hónapokban tudott mellette némi időt szakítani a falanx futólagos tanulmányozására is. A papírokból úgy tűnik, hogy a birodalom a főtanácsadó szerint a sajtószabadság és más alapjogok törvényi garanciáinak kikényszerítésével próbálja hazánkat gyarmatává tenni - egyébként részben e kérdéskör kutatásáért kap fizetést Orbán Viktor megbízásából. A beszámolókból kiderül még, hogy Tellér gyakran elkíséri Orbánt külföldi útjaira is, vele tartott az Európai Néppárt marseille-i kongresszusára, "Libanonba, Franciaországba és Belgiumba", Bakuba, illetve a chicagói NATO-csúcson is együtt vettek részt.

Tellér a rendszerváltás utáni évtizedek politikáját 2009-ben totális háborúnak, élet-halál harcnak minősítette, és ez ma is zajlik. Belül a régi rend mindig regenerálódó falanxa, kívül a birodalom leselkedik a fülkeforradalmi vívmányokra. Tellér egyes-egyedül a Fideszt nem vádolta meg azzal a rendszerváltás utáni magyar politika szereplői közül, hogy a politikai váltógazdaság megszüntetésére törne - Orbánék mindig csak védekeztek, és Tellér bőven kivette a részét e harcból. A beszámolók tanúsítják, hogy Tellér Gyula nem vádolható munka nélküli jövedelemszerzéssel, nagyon is megdolgozik a pénzéért. Ha hihetünk beszámolóinak, szinte nem is volt olyan, a politikai és a szociális jogokat korlátozó törvénye e ciklusnak (az alkotmánytól és a médiaszabályozástól a munka törvénykönyvéig és az oktatási törvényekig bezárólag), amelyhez ne lett volna köze. (magyarnarancs.hu)