h i r d e t é s

Megelőzné a jövőbeli járványokat, ezért világszerte betiltaná a vadállatpiacokat az ENSZ egyik vezetője

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Megelőzné a jövőbeli járványokat, ezért világszerte betiltaná a vadállatpiacokat az ENSZ egyik vezetője

2020. április 07. - 08:47

A jövőbeli járványok megelőzése érdekében tiltaná be az élő és halott vadakat áruló piacokat Elizabeth Maruma Mrema. - írja a blikk.hu.

Teknőshús egy kínai piacon. FORRÁS: BIOSPHOTO/origo.hu Fotó: JEAN ROBERT

Úgy tűnik, végleg leáldozhat a vadállatpiacoknak! Az ENSZ biodiverzitásért felelős vezetője, Elizabeth Maruma Mrema ugyanis betiltaná az összeset, ahol halott, vagy élő vadakkal kereskednek, így előzve meg a jövőbeli, hasonló járványokat. Mint ismert ugyanis, a koronavírus is a vuhani vadpiacról indult, ahol nem csak kígyókat, de denevéreket és farkaskölyköket is árultak.

Ezután Kína betiltotta az összes, ilyen jellegű piacot, most azonban a világszervezet szerint globálissá kéne tenni ezt az intézkedést.

Azt az üzenetet kapjuk most, hogy ha nem foglalkozunk a természettel, akkor majd ő foglalkozik velünk

 – idézte a 444 Mrema szavait, aki szerint bizonyított, hogy az ebola, és a Nipah-vírus is a vadállatok vásárlásával áll összefüggésben.

Persze, emellett teljesen tisztában van vele, hogy ezen piacoktól függ Afrikában milliók megélhetése, emellett betiltásukkal teret adnának a feketepiacnak, amely a veszélyeztetett állatfajokra nézve különösen kockázatos lenne. A vezető szerint egy tökéletes egyensúlyt kéne találni a betiltás és az engedélyezés között.

Az emberi betegségek több mint 70 százaléka vadon élő állatokból származik, az elfogyasztásuk ráadásul a fennmaradásukat is veszélyezteti

– értett egyet Jinfeng Zhou, a Kínai Biodiverzitás Megőrzéséért és a Zöld Fejlesztésért Alapítvány főtitkára.

blikk.hu