h i r d e t é s

Meggondolta magát Donald Trump: mégsem halasztaná el az elnökválasztást

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Meggondolta magát Donald Trump: mégsem halasztaná el az elnökválasztást

2020. július 31. - 16:05

Az amerikai elnökválasztást nem lehet elhalasztani, csak a Kongresszus engedélyével, ám még a vezető republikánus politikusok sem támogatnák ezt a lépést. 

Donald Trump - Forrás: Euronews

Donald Trump elnök a koronavírus-járvány miatt vetette fel, hogy el kellene halasztani a novemberi elnökválasztást. A postai úton történő levélszavazás szerinte csalásokra adna lehetőséget.

Csütörtöki sajtótájékoztatóján az amerikai elnök már arról beszélt, hogy ő sem akarja elhalasztani a választást, de azt sem akarja, hogy utána kiderüljön, hogy több millió szavazat elveszett. Mert szerinte ez fog történni, ezt minden okos ember tudja, csak a bolondok nem tudják, és vannak akik pedig nem akarnak erről beszélni – mondta Donald Trump.

Az Egyesült Államok történetében soha nem halasztottak el elnökválasztást, még a háborúk idején sem, erre hívta fel a figyelmet több demokrata és republikánus szenátor.

Politikai elemzők szerint Donald Trump azt igyekszik előkészíteni, hogy ha nem ő nyerné a novemberi elnökválasztást, akkor megkérdőjelezhesse az eredmény hitelességét.

Eddig hat amerikai állam, Kalifornia, Utah, Hawaii, Colorado, Oregon és Washington jelentette be, hogy a koronavírus-járvány miatt levélszavazást tervez.

A Washington Post arról írt, hogy az amerikai postai dolgozók megerősítették, lehetnek csúszások a szavazatok elszállítása körül, mert a Trump-kormányzat jelentősen megnyirbálta a posta költségvetését. (Euronews)