h i r d e t é s

Meghalt Kordás László, a DK országgyűlési képviselője

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Meghalt Kordás László, a DK országgyűlési képviselője

2023. január 31. - 10:19

A politikus 53 éves volt.

Kordás László - Forrás: dkp.hu

Hétfő este váratlanul meghalt Kordás László, a DK országgyűlési képviselője – írja a Demokratikus Koalíció közleménye. Az 53 éves politikus Dobrev Klára árnyékkormányának bér- és munkaügyi árnyékminisztere volt.

Kordás László 1969-ben született Budapesten. 1987-ben karosszérialakatoshegesztő szakmát szerzett, majd a rendszerváltás után, 1995-ben érettségizett. 2008-ban a Széchényi István Egyetemen közgazdász főiskolai diplomát, majd a Budapesti Corvinus Egyetemen energiagazdálkodási szakközgazdász szakképesítést szerzett.

Parlamenti önéletrajza szerint az első munkahelye az Ikarus Karosszéria és Járműgyár volt 1987-ben, majd a NABI Rt.-ben folytatta az autóbuszgyártást 1998-ig, ahol alapítója és első elnöke volt az Autóbuszgyártók VASAS szakszervezetének. Ezután lett a Szakszervezeti Ifjúsági Szövetség titkára, később elnöke. 2002-ben a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) alelnökké választotta.

2004-től 2006-ig a Foglalkoztatási és Munkaügyi Minisztérium politikai államtitkára volt. 2007 és 2009 között a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal Főigazgatói tanácsadója, majd 2009 és 2011 között a Foglalkoztatási Hivatal főigazgató-helyettese volt. 2015-től a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke volt. A Demokratikus Koalíció XVI. kerületi szervezetének volt a tagja, 2022-től a párt országgyűlési képviselője volt.

„Megrendülve kóborgunk itt, hogy Laci elment. Jóember ment. Kisgyerekek, feleség maradt. Meg mi. Istenem!” – így reagált a hírre Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke. Dobrev Klára Facebook-bejegyzésében azt írta: „Összetört a szívem. A fejem még mindig zsong, mert próbálom felfogni, hogy elvesztettünk egy szeretett barátot, egy nagyszerű kollégát. Kordás Laci elment.” (Telex)