h i r d e t é s

Meghalt Szohár Ferenc gyártásvezető, producer

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Meghalt Szohár Ferenc gyártásvezető, producer

2020. november 16. - 15:34

Hosszantartó betegség után, életének 73. évében november 13-án meghalt Szohár Ferenc gyártásvezető, producer, egyetemi tanár - tájékoztatta a család hétfőn az MTI-t.

A kép illusztráció! - Forrás: pixabay.com

Szohár Ferenc 1948-ban született Pesterzsébeten. 1978 és 1981 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt. Eleinte a Mafilm és a Budapest Filmstúdió gyártásvezetőjeként dolgozott, 1990 óta a Cinemart Kft. alapító ügyvezető igazgatója volt.
Szohár Ferenc gyártásvezetőként több jelentős magyar film elkészítésében vett részt, dolgozott például Makk Károllyal (Macskajáték), Maár Gyulával (Déryné, hol van?), Jancsó Miklóssal (Szerelmem, Elektra, Magyar rapszódia), Almási Tamással (Ballagás, Miénk a gyár) és Gothár Péterrel (Idő van) és állandó munkatársa volt Mészáros Mártának.
A rendszerváltás után olyan filmek munkálataiban működött közre mint a 6:3, az S.O.S. szerelem!, Az Üvegfal és a Zsiguli című nagyjátékfilmek, de számos rövidfilm megvalósítását is támogatta producerként. Tanított az Színház- és Filmművészeti Egyetemen, a gyártásvezető hallgatók osztályvezetője volt.
Szohár Ferenctől december 11-én 12 órakor vesznek végső búcsút a Farkasréti temetőben. (MTI)