h i r d e t é s

Meghalt Zoltai Gusztáv

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Meghalt Zoltai Gusztáv

2021. szeptember 19. - 13:49

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége és a Budapesti Zsidó Hitközség korábbi ügyvezető igazgatója 86 éves volt.

Zoltai Gusztáv - Forrás: MTI/Kovács Attila

Vasárnap reggel meghalt Zoltai Gusztáv.  A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége és a Budapesti Zsidó Hitközség korábbi ügyvezető igazgatója 86 éves volt – derül ki a Mazsihisz honlapján megjelent gyászjelentésből.

Zoltai Gusztáv 1935. július 28-án született. Szüleit a holokausztban veszítette el, az 1956-os forradalom után munkásőr lett. Belépett az MSZMP-be, 1976-tól a Pesti Vigadó művészeti vezetője, aztán a Játékszín művészeti titkára lett. A Budapesti Zsidó Hitközség kulturális (később ügyvezető) igazgatói tisztégét 1987-től töltötte be, 1991-ben pedig megválasztották a Mazsihisz ügyvezető igazgatójának. Tisztségéről 2014-ben távozott, Heisler András Mazsihisz-elnök szerint döntése szoros összefüggésben van a német megszállás áldozatainak a budapesti Szabadság téren emelt emlékművével. Ennek ellenére később Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter tanácsadója lett, amiért sokan bírálták.

Negyedszázados ténykedése minden kétséget kizáróan önálló és hosszú fejezete lesz a magyar zsidó intézmények történetének, a rendszerváltás környéki és utáni Magyarország életének általában is emblematikus figurája volt. (...) Akik a szervezeten belüli kritikusai voltak, azok sem tagadták ügyességét, személyisége sajátos karizmatikus varázsát és azt, hogy volt benne személyes kedvesség, készség az együttérzésre, személyes segítőkészség, hogy volt benne valami érzelmes szolidaritás a kiszolgáltatottakkal.

– méltatja a Mazsihisz Zoltai Gusztáv alakját.

Végső búcsúztatása 2021. szeptember 20-án, hétfőn lesz a Kozma utcai zsidó temetőben. A gyászszertartáson Báruch Oberlander rabbi mondja a búcsúbeszédet.

Egy korszak meghatározó alakja volt

Zoltai Gusztáv egy korszak meghatározó alakja, a rendszerváltás utáni években a zsidó közösség első számú vezetője volt – mondta Heisler András, a Mazsihisz elnöke az Indexnek.

A közösségi vezető szerint ez az időszak számos fontos változást hozott a magyarországi zsidóság életébe, amik közül hármat emelt ki. Szavai szerint Zoltai Gusztáv vezetése alatt

  • felújításra kerültek az addig lepusztult állapotban lévő budapesti zsinagógák,
  • elindult a Zsidó Kulturális Fesztivál, melyet azóta is hagyományosan minden évben megrendeznek, lehetőséget teremtve a zsidó közösségnek, hogy bemutassa értékeit a többségi társadalomnak,
  • megkezdte működését jelenlegi zuglói épületében a Scheiber Sándor Gimnázium és Általános Iskola, amely kulcsfontosságú a zsidóság jövőjének szempontjából.

Heisler András az Index kérdésére leszögezte, igen, voltak Zoltai Gusztáv vezetése alatt olyan mozzanatok, amelyeket sokan kritizáltak a közösségen belül, ám azokat az értékeket, amelyekért együtt küzdöttek, tiszteletben kell tartani.

Zoltai Gusztáv életútjáról a Mazsihisz-elnök azt mondta, nehéz gyermekkora volt, hiszen kilenc évesen elvesztette szüleit, ez pedig egész biztosan végigkísérte minden döntését az életben. Kettejük kapcsolatáról azt mondta: évtizedeken át együtt dolgoztak együtt, s bár az élet úgy hozta, hogy elváltak útjaik, neki az irodájában egyetlen fénykép van kitéve, azon pedig ő és Zoltai Gusztáv látható együtt egy rendezvényen. (Index)