h i r d e t é s

Megharapta, majd kirabolta áldozatát egy 25 éves nő Kecskeméten

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Megharapta, majd kirabolta áldozatát egy 25 éves nő Kecskeméten

2020. május 25. - 09:35

A gyanúsított 66 ezer forintot vett ki a 71 éves férfi tárcájából.

A rendőrség közleménye szerint egy ismeretlen nő április 9-én délután kopogott be Kecskeméten, a Szegedi úton az egyik házba, és pénzt kért az ott lakótól. Miután a 71 éves férfi nem adott pénzt neki, szidalmazni kezdte, és megharapta a felkarját. Ezután bement a házba, ahol továbbra is pénzt követelt először ordítva, majd egy ott talált kést a kezében fogva. Ennek hatására a férfi kiszaladt az ingatlanból. Percekkel később visszament otthonába, ahol a nő egy üveggel akarta megdobni. Ekkor a férfi elővette a pénztárcáját, hogy abból ezer forintot adjon neki, de egy hirtelen mozdulattal körülbelül 66 ezer forintot vett ki a tárcából a nő, aki ezután elfutott. A rendőrök a nyomozás során beazonosították, és gyanúsítottként kihallgatták a kifosztással gyanúsítható 25 éves helyi nőt. Az ügyben a nyomozók a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat átadták az illetékes ügyészségnek.