h i r d e t é s

Meghódítja a brit monarchiát a magyar startup

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Meghódítja a brit monarchiát a magyar startup

2018. december 05. - 18:59

A felsőoktatást közösségi élménnyé varázsló Cogito hamarosan II. Erzsébet brit királynő előtt prezentálhat. 

Illusztráció: startuponline.hu

A Start it @K&H inkubátorban működő fiatal startup csapat ugyanis részt vesz az András, yorki herceg által létrehozott Pitch@Palace startup verseny nemzetközi döntőjén, amit a brit monarchia legrégebbi királyi rezidenciáján rendeznek meg, december 9-12. között. A versenyen ismét lesz közönségdíj, ahol a magyar csapatra itt lehet szavazni mától.

Az egyetemi jegyzetek közösségi megosztásán alapuló Cogito szoftver nemcsak az előkelő harmadik helyet érte el az András, York hercege által alapított Pitch@Palace vállalkozói – startup verseny hazai fordulóján, de egyben a közönségdíjat is elhozta.

Ezzel a Start it @K&H inkubátorban működő startup bekerült abba a nemzetközi csapatba, akik innovatív fejlesztésüket – meghatározó nemzetközi döntéshozók és befektetők mellett –személyesen II. Erzsébet brit királynő előtt prezentálhatják. Az András, York hercege által 2014-ben alapított Pitch@Palace verseny célja, hogy bemutassa, támogassa a fiatal és innovatív vállalkozókat. Az eseményre Londonban a St. James’s Palace-ban kerül sor, 2018. december 9-12. között, de a londoni döntő közönségdíjának nyertesére már mától lehet szavazni.

Jegyzetkörmölés és -vadászat helyett közösségi élmény

A Cogito csapata egy olyan közösségi platformot hozott létre, amelyben a jelenlegi oktatási rendszer találkozhat a hallgatói igényekkel és a jövőbeli technológiák adta lehetőségekkel. A hallgatók és az oktatók közösen szerkeszthető tananyagot készíthetnek, megoszthatják saját szakmai tartalmukat – legyen az akár egy élőben közvetített műtét vagy egy érdekes esettanulmány –, emellett pedig nagyban megkönnyítheti a vizsgafelkészülést is.

A Cogito közösségi médiaként funkcionáló dokumentumszerkesztő megoldása tehát rendkívül gyors, egyszerű és hatékony kommunikációt, valamint információátadást tesz lehetővé a hallgatók és az oktatók között – ezzel varázsolva közösségi élménnyé az intézményi jellegű felsőoktatást.