h i r d e t é s

Megnevezeték a Crew Dargon első orosz űrhajósát

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Megnevezeték a Crew Dargon első orosz űrhajósát

2021. március 14. - 13:48

Szergej Korszakov lehet az első orosz kozmonauta, aki az amerikai Crew Dragon űrhajó fedélzetén indulhat majd a Nemzetközi Űrállomásra - közölte Pavel Vlaszov, az orosz űrhajósok kiképzőközpontjának vezetője vasárnap a Komszomolszkaja Pravda rádióállomással.

Szergej Korszakov © Roscosmos

"Vegyes legénységekkel szándékozunk repülni. Vagyis a Roszkoszmosz kozmonautája repül majd a Crew Dragonon, a NASA asztronautája pedig a mi űrhajónkon. Szergej (Korszakov) az első jelöltek egyike, aki a Crew Dragonnal fog repülni" - mondta az orosz tisztségviselő.

Hozzátette, hogy Korszakov felszereléséhez már méretet vettek a NASA-nál.
A Roszkoszmosz korábban bejelentette, hogy az amerikai Mark Vande Hei tagja lesz a Nemzetközi Űrállomásra a tervek szerint április 9-én startoló Szojuz MSz-18 űrhajó legénységének. A NASA közölte, hogy ezért cserébe egy orosz kozmonautának 2023-ban lesz helye az amerikai űrhajón.

A Szojuzt áprilisban két évtized után először bocsátották volna fel kizárólag orosz űrhajósokkal a fedélzetén, ám a NASA 2020 végén helyet kért rajta Vande Hei számára. Az amerikai űrhajós Korszakovot váltja a legénységben.

2011 és 2020 novembere között a Nemzetközi Űrállomásra kizárólag orosz űrhajókon szállították a személyzetet. Előtte egy keresztrendszer működött, amelynek alapján az orosz és az amerikai űrhajósok egymás űrjárműveit használhatták.

A NASA tavaly közölte, hogy a keresztrendszerhez való visszatéréséről tárgyal a Roszkoszmosszal. Dmitrij Rogozin, az orosz állami űrvállalat vezérigazgatója decemberben még úgy nyilatkozott, hogy a Roszkoszmosz egyelőre nem készült fel arra, hogy Crew Dragonnal küldjön fel kozmonautákat az űrállomásra, de műszaki konzultációkat folytat az ügyben.

Szergej Rizsikov űrhajós szombaton a Nemzetközi Űrállomás fedélzetéről azt jelentette, hogy a Zvezda modulban a légnyomás az ott felfedezett két repedés eltömítése ellenére továbbra is csökken. (MTI)