h i r d e t é s

Megnyílt az Avalon iskolája, ahová az elit menekítheti a gyerekeit a Fidesz-KDNP által szétvert közoktatásból

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Megnyílt az Avalon iskolája, ahová az elit menekítheti a gyerekeit a Fidesz-KDNP által szétvert közoktatásból

2019. szeptember 02. - 07:42

Két magániskola is elindul idén szeptembertől Kelet-Magyarországon: Miskolcon és Debrecenben átlagosan havi 250 ezer forint lesz az elsősök tandíja. - írja a kelet.hu.

Forrás: MTI Fotó: Vajda János

Miközben az ország keleti felén az utóbbi években állami finanszírozás híján sorra zártak be a hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatását segítő tanodák, addig – részben állami segítséggel – új oktatási formák jelentek meg ugyanitt: a vagyonosak gyerekekeit kiszolgáló, angol nyelvű magániskolák.

A horribilis tandíjak miatt a hétköznapi, átlag magyar fizetésből élő családok nem is álmodhatnak arról, hogy ezekbe az intézményekbe íratják fiaikat, lányaikat, annak ellenére sem, hogy a beruházások jó részét közpénzből, vagyis a fizetésből élő családok adóforintjaiból fedezik.

Miskolcon az energiaitalokat támogató Hell csoport indítja be szeptembertől az Avalon International Schoolt, amelyet a cég által támogatott alapítvány működtet.

Az intézmény megépítéséhez, elindításához az alapítvány külső támogatást nem kapott, a közelmúltban mi is a sajtóból értesültünk, hogy 2020-ban tervben van az intézmény költségvetési támogatása

– válaszolta a Népszavának Tóth Róbert az Avalon Center Kft ügyvezető igazgatója.

Egy hónapja az Index írt arról, hogy a kormány – amely eddig sem volt szűkmarkú a Hell-el, hiszen 7 milliárd forinttal támogatta már a cég szikszói dobozgyárát – segíti az Avalon International School működését is 300 millió forinttal – erre utalhatott a cégvezető, amikor a számukra is váratlan, jövőre esedékes „költségvetési támogatásról” beszélt.

Az északi és kelet-magyarországi régióban, ahol szép számban vannak leszakadó kistérségek, a szegregáció egy új formáját jelentik a tandíjas magániskolák, ahová az elit „menekíti” ki a gyerekeit.

kelet.hu.