h i r d e t é s

Megoldják, hogy Románia szemete ne szennyezze Magyarországot

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Megoldják, hogy Románia szemete ne szennyezze Magyarországot

2023. január 05. - 06:40

Szemétgyűjtő gátakat szerelnek fel több romániai folyón a román–magyar határ mentén, hogy megakadályozzák az úszó hulladék átjutását Magyarországra.

Forrás: MTI/Balázs Attila

A hidrotechnikai berendezéseket Bihar megye határ menti térségében szerelik fel a Berettyó, a Sebes-Körös és a Fekete-Körös egy-egy szakaszán – mondta el szerdán az Agerpresnek Pásztor Sándor, a megye vízügyi igazgatóságának vezetője.

Az igazgató szerint a vízügyi hatóság 650 ezer eurós nemzetközi finanszírozást szerzett e célra, az úszó hulladék összegyűjtésére alkalmas berendezéseket 2024 decemberéig kell felszerelni.

Már Nagyvárad fölött is alkalmaznak hasonlót, amely nagy mennyiségű hulladékot gyűjt össze. Az újabb berendezések a part közelébe irányítják a folyón úszó hulladékot, amit utána kotrógéppel emelnek ki.

Ukrajnából is áramlik a szemét Magyarországra

Pásztor Sándor az MTI szerint rámutatott: a vízügyi igazgatóságnak nem a szemét összegyűjtése a feladata, de próbálják orvosolni az emberek iskolázatlansága miatti helyzetet, és megakadályozni, hogy a szemét átjusson Magyarországra.

Elmondta, hogy a Szamoson és a Tiszán nagyobb a baj, előbbi Beszterce és Kolozsvár környékéről, utóbbi Ukrajnából is szállítja a szemetet. A Körösök vízgyűjtő medencéjének bihari szakaszát gyakrabban tisztítják, és kormánytámogatással az Éren és a Berettyón is újabb hidrotechnikai berendezéseket terveznek felszerelni.

Romániában évek óta súlyos környezetszennyezést okoz, hogy többtonnányi műanyag palack és faanyag kerül a folyókba, és ezek egy része átjut Magyarországra. (Index)