h i r d e t é s

Megszállottak és elmeháborodottak a történelem és a politikai hatalom színpadán

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam

Megszállottak és elmeháborodottak a történelem és a politikai hatalom színpadán

2018. július 10. - 11:48

 

Szerkesztett kivonat Szendi Gábor: Depresszióipar c. tanulmányából

Forrás: Tündérkert. - Cafeblog

Boszorkányüldözés és civilek diszkriminációja!

 

A görögöknél a Fúriák, a középkori Európában már a démonok és az ördög szállták meg azokat, akik hangokat hallottak, látomásaik voltak vagy rángógörcsökben szenvedtek.

Akik jó helyen, jó időben vizionáltak, azokat most szentként tisztelhetjük, és hallucinációik hatására jelent meg az „angyali üdvözlet”tematika a középkor festészetében.

A többiek boszorkányként (nem civil aktivistaként) kerültek az akkori hatóságok látóterébe, s nagy valószínűséggel légszennyezésként hagyták el a földi létet.

A boszorkányüldözés egyfajta népi szórakozás volt, egyeseknek meg üzlet, hiszen a boszorkányt kézre adó részesedést kapott a hátra maradt vagyonból.

Aztán, ahogy egyre szabályozottabb lett az élet, az őrültek és hisztériások már nem boszorkányok voltak többé, és nem lehetett elégetni őket.

Elkülönítésükre létrehozták az első tébolydákat, ahol láncra verve tartották őket, mint a veszélyes állatokat.

De ahogy kilábaltunk a középkorból, és megkezdődött az újkor mindenféle kiáltványokkal és alkotmányokkal az emberi jogokról, sokaknak felrémlett, hogy ezek a ketrecben tartott állatok is emberszerű lények, aki nem érdemlik meg a kínzásokat és az embertelen bánásmódot. E nemes gondolatok vezették Philippe Pinelt, aki leoldotta a láncokat a betegekről.

Ez egyfajta morális mozgalom kezdete volt, mely napjainkban már odáig jutott, hogy hivatalosan már nem, de alacsony fizetésű elmeápolóknak még lehet az elmebeteget verni, hogy a libát már nem szabad tömni, csak leölni, és hogy az állatokat, mielőtt hullájukat megesszük, kíméletesen kell kivégezni.

Diadalmaskodóban van tehát a humanizmus.

A XIX. század a rendteremtés százada volt, kialakultak a különféle intézmények, begyűjtötték a betegeket a közkórházakba, a bűnözőket a börtönökbe és az őrülteket a sárga házakba. De ezzel új problémát teremtettek: a kórházakban hullottak az emberek, mint a legyek (lásd Semmelweis), a fegyházak a mai napig bentlakásos továbbképzési tanfolyamok a kezdő bűnözőknek, és az őrültek háza, nos, ez felszínre hozta azt a kérdést, hogy mi a normális.

Akkoriban az őrült egyszerűen őrült volt, akinek az agya rendellenesen működik.

Bármiféle osztályozás öncélú és értelmetlen lett volna, hiszen fel sem merült a gyógyítás gondolata.

Persze a tudományos kíváncsiság sokakban dolgozott, Pinel tanítványa, Jean-Étienne-Dominique Esquirol különbséget tett részleges és totális őrültség között, sőt leírja, hogy van dipsomania (iváskényszer), kleptománia, pirománia, nimfománia, grafománia és még egy rakás mánia, köztük a lypemánia, amit leginkább bánatmániának lehetne fordítani, de ma azt mondanánk, hogy endogén depresszió.

Világos persze, hogy ha neveket adunk minden tünetnek, attól még nem jutunk sehova, de hát ez a szokás: felmászunk egy csúcsra, felfedezünk egy baktériumot, és elnevezzük.

Ám ez a lypemánia a későbbiek ismeretében fontos lépés volt: mint Venus a habokból, kiemelkedett a búskomorság az őrültek arctalan tömegéből.

Az osztályozási hév másokat is elragadott. Benedict Morel az 1850-es években, majd Karl Kahlbaum az 1860-as évektől datálható munkáiban leírta a szkizofrénia, illetve a kedélybetegségek altípusait. Felismerte a katatón, a hebefrén (a szkizofrénia fiatalkori formája) és a paranoid szkizofréniát és a bipoláris vagy ciklikus, harmadik nevén mániás-depressziós elmebajt. Időközben Jean-Pierre Falret és Jules Baillarger párizsi pszichiáterek ugyancsak felismerték és leírták a mániás depressziót, amelyben a betegek a felhangolt, eufóriás állapot és a lehangolt, búskomor állapot közt „ingáznak”. Ezt ma is biológiai gyökerű betegségnek tekintjük, és a gyógyszeres kezelés mindenképpen szükséges.

A depresszióipar: Egy kicsit előreszaladtunk az időben. Ez a szép új világ még várat magára. Még az 1940–50-es években járunk, a pszichiátriai osztályokon alig-alig lézengenek affektív pszichózisban szenvedő betegek, a többi depressziós pedig még úgy nevezi magát, hogy boldogtalan ember.

De majd hamarosan megszületik a szerotoninmítosz, a Gyógyszergyári és Pszichiátriai Mitológiák Könyvének egyik teremtésmítosza. Az Úr teremté az antidepresszánst, s hogy ne árválkodjon szegény magában, teremte hozzá sok-sok depresszióst is.

A gyógyszeripar „rézendít” a profitdalra!

Az 1860-as években az volt a vegyészek mániája, hogy festékeket és illatokat gyártottak – akkor ebben volt üzleti fantázia. A metilénkék kotyvasztása kapcsán állították elő először a fenotiazinoknak nevezett vegyületcsoportot, amely hatvan évvel később nagy karriert futott be.


 

h i r d e t é s

h i r d e t é s

betöltés..