Sok szám van forgalomban arról, hogy hány magyar van munka nélkül. A pénzügyminiszter a múlt héten az Országgyűlésben 163 ezret mondott, a Portfolio honlap 330 ezerről tud, az MTA kutatóinak becslése viszont 400 ezerről szól. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat honlapján áprilisban, a szokásos időben nem jelentek meg az aktuális számok, majd két hét szünet után közölték a 281 ezres adatot, miközben a korábbi adatbázis nem is került már vissza. Nos, az utóbbi szám körül is vannak kérdőjelek, ebbe a keretbe sem fér bele mindenki, aki dolgozni szeretne. Álláskeresőként csak az regisztrálhat, aki az elmúlt három évben itthon dolgozott, tehát aki külföldről jött haza a vírus elől, nem tarthat igényt a havi három hónapon át folyósított apanázsra, amelynek összegét 96 600 forint és a 161 ezer forintos minimálbér között állapítják meg. Ezt azonban csak három hónapon át fizetik, ellentétben más uniós országokkal, ahol a munkanélküli-segély kilenc hónapig jár. A nemzetközi tapasztalat ugyanis azt mutatja, hogy a közösség is jobban jár, ha az álláskeresők megtalálják azt a munkát, amely igazán nekik való, mintha beállnak az árokpartra kapirgálni.

A közmunka az esetek többségében nem valós foglalkoztatás

– mondta a 168órának Katona Tamás egyetemi tanár, aki 1995 és 1998 között a Központi Statisztikai Hivatal elnöke volt. Szavai szerint igazi hungarikum, hogy a munkanélküliek fele nálunk semmilyen segélyt nem kap. Nyilván a munkaalapú társadalom nagyobb dicsőségére. A munkanélküliségi adatoknak két forrásuk van. Az egyik a Foglalkoztatási Szolgálat, a másik a KSH, amely személyes kikérdezés alapján közöl számokat az állásnélküliekről. Ha valaki azt közli, hogy a múlt héten legalább egyórányi munkája volt, akkor már foglalkoztatottnak számít. A tavaly év végi adatfelvételnél az aktív munkanélküliek mellett még 241 ezren válaszolták, hogy szeretnének ugyan dolgozni, de nem keresnek állást, mert esélytelennek tartják. Változatlanul gond a tartós munkanélküliség: az álláskeresők harmada legalább egy éve nem talált elhelyezkedési lehetőséget magának, a munkanélküliség átlagos időtartama több mint tíz hónap volt. Magára vessen, aki mégsem talál állást három hónap alatt, ha a kormány szerint ez lehetséges.

Miközben a hivatalos munkanélküliségi ráta most 3,4 százalék, a TÁRKI közvélemény-kutatóinak a megkérdezettek hét százaléka mondta, hogy elveszítette a munkáját. A válaszadók majdnem egyötöde számolt be arról, hogy a jövedelme jelentően visszaesett a koronavírus-válság nyomán.

A legrosszabb helyzetben a 40–59 évesek vannak: közülük minden negyedik úgy nyilatkozott, hogy tartalékainak végén jár.

Érdekes és újszerű kutatás eredményeit közölték a napokban az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének munkatársai. Kónya István és Köllő János a Google internetes kereső nyilvánosan felhasználható adataiból következtetett arra, hogy valójában hányan is kerestek Magyarországon fizető munkát a vírusválság második hónapjában. Az állásvadászatra, jövedelemkiesésre utaló szavak kombinációi alapján arra a következtetésre jutottak, hogy négyszázezren lehetnek, akik mostanában elveszítették a bevételeiket. Ez azért is figyelemre méltó, mert mindig vannak olyanok, akik nem regisztrálhatnak: a színészek, a szellemi szabadfoglalkozásúak, és persze az alkalmi munkavállalók, a tanulmányaik idején dolgozók ebből a lehetőségből is általában kimaradnak.

Ettől a héttől azonban végre mindenkit közfoglalkoztatásra vár a munkaalapú társadalom! Orbán Viktor ígérete szerint most mindenkit elhelyeznek, aki elveszítette a bevételét, jelentkezhetnek a szakmunkások és a diplomások is. A szakképzettséggel rendelkezők ráadásul nemcsak bruttó 81 530 forintot kereshetnek, mint a képzetlenek, hanem havonta 106 555 ezer forintot is „kaszálhatnak”, ha nyolc órában dolgoznak. Igaz, ennek több mint a harmadát levonják szja-előlegre, nyugdíjjárulékra, egészségbiztosításra, miegymásra.

A kormányrendeletből tudhatjuk, hogy most azokat is tárt karokkal fogadják, akik el tudnának helyezkedni piaci alapon is. Csak azt nem tudtuk meg, hogy ennek mi értelme van. Szakértők szerint a közmunka minden egyes napja távolabb sodorja a piaci állásoktól az ott foglalkoztatottakat, ráadásul napi nyolc óra után kétséges, hogy marad-e idő és energia állás után járni. Jellemzően a közmunkások 10-15 százaléka tud átlépni a munkaerőpiacra. Más kérdés, hogy igazi jogállamban egyáltalán előfordulhat-e, hogy az állam maga is arra készül, hogy minimálbér alatti fizetésért foglalkoztasson szakembereket, diplomásokat. Vagy erre jobban illik a szó: kizsákmányoljon?

Orbán Viktor ígéretének paradoxonjára Mellár Tamás professzor, országgyűlési képviselő hívta fel a figyelmünket. A miniszterelnök többször is úgy nyilatkozott, hogy a kormány annyi munkahelyet teremt, amennyit a vírus elpusztít. Az uniónak beterjesztett konvergenciaprogram szerint a munkanélküliség Magyarországon 3,4-ről 5,6 százalékra nő a válság következtében, ami összesen 234 ezer állástalant jelent.

Csakhogy a közmunkásokat az állami adatokban nem szokás munkanélkülinek tekinteni, ők a győzelmi jelentésekben a foglalkoztatottak közé számítanak.

Ha tehát valóban létrehoznának annyi állami munkahelyet, mint amennyit a vírus elvitt, akkor a munkanélküliség nem nőhetne 3,4 százalék fölé.

A gazdaságvédelmi segélycsomag nem az, aminek látszik – hallottuk Katona Tamástól, a szocialista pártban politizáló professzortól. Szerinte az akciótervet alighanem kommunikációval foglalkozó emberek hozták létre, és nem közgazdászok, mert az érdemi lépések egyszerűen hiányoznak a meghirdetett programból, amely egyáltalán nem kínál számottevő többletforrást a válságkezelésre. A propagandában szereplő 9000 milliárd forintból 1000 milliárdnál is kevesebb az új pénz, a többi korábbi költségvetési források átcsoportosítása, sőt, egyszerűen átcímkézése.

Mellár Tamás szerint a válságkezelésre szánt források nagy része nemzeti banki hitel, amelyet a jegybank részben a bankoknak nyújt likviditásbővítésre, vagy cégeknek ajánl három évre, miközben már most beszámolja az egészet a programba. Az viszont

nagy kérdés, hogy a vállalkozók vajon akarnak és tudnak-e adósságot vállalni most, amikor még fogalmuk sincs arról, lesz-e vevőjük.

Hiába kedvezményes a hitel, hiába van rajta állami garancia, ha nem látják, hogy lesz-e fizetőképes kereslet a következő egy-két évben.

A gazdaságvédelmi csomag ellentmondásainak szimbolikus kifejezése az úgynevezett Kurzarbeit, a csökkentett munkaidőre nyújtott támogatás. Ez elvben ahhoz segíti hozzá a vállalkozókat, hogy képesek legyenek megfizetni, és így megőrizni a munkavállalókat, akikből tehát nem lenne munkanélküli, és nem kellene közmunkán elkótyavetyélni a munkaerejüket. A program német eredetije szerint az állam a munkabér 60 százalékát állja. Nálunk kacifántos számítások alapján 30 százalék jön ki, de ehhez a cégnek be kell bizonyítania, hogy nemzetgazdasági szempontból fontos, ami persze a kormányhoz közel álló cégeknek könnyen sikerül, másoknak kevésbé. Még nehezebb teljesíteni azt a feltételt, hogy a cég – ha támogatást akar – egyáltalán le sem állhat, miközben munkája esetleg nincsen. Megrendelést a válság miatt nem kap, a beszállítói lánc leállt. Jellemző, hogy ilyen módon valójában csak pár tízezer ember foglalkoztatásához járul hozzá az állam, miközben maga is százezres nagyságrendben számolja a munkanélküliség növekedését.

"A meghirdetett programmal az állam valójában a saját hatalmát menti, és nem a válságot kezeli."

A program jellemzői közé tartozik, hogy a kormány a saját oligarcháit támogatva jelöli ki azokat a szektorokat, amelyeket hajlandó segíteni, és főleg, hogy a bajbajutott embereknek egyáltalán nem ad támogatást. A magyar állam a munkahelyek megtartásának finanszírozása helyett közmunkában gondolkodik, ez része annak a stratégiának, amely a lakossági fogyasztást csökkenti, ahelyett, hogy a korábbi hiánycélokon túllépve, a nélkülözők megsegítésével többletkeresletet generálna.

Mellár Tamás, aki az első Orbán-kormány idején volt a KSH elnöke, úgy véli: a miniszterelnök azért akarja mindenáron elkerülni, hogy a fogyasztás növekedése rontsa a külkereskedelmi mérleget, mert ha esetleg külföldi devizahitelt kellene felvenni, ez korlátozhatná az ő teljhatalmát a gazdaság felett. Orbán Viktor azzal győzködi a választóit, hogy külföldi spekulánsok kezére juthatna az ország, ha a többi uniós tagállamhoz hasonlóan a magyar kormány is támogatná a fogyasztást, segélyeket nyújtana a rászorulóknak.

– Ha a magyar gazdaság valóban olyan erős lenne, mint ahogyan ők állítják, akkor nem kellene félniük, mert a költségvetési támogatás és a jövedelempótlás meg tudná mozgatni a magyar vállalkozásokat – mondta lapunknak a képviselő. Csakhogy nem igaz a történet arról, hogy az elmúlt tíz évben roppant módon felerősödött a magyar gazdaság. Az oligarchák által működtetett vállalkozások nem tudnak olyan termékeket előállítani, amelyeket az emberek szívesen megvennének. Mellár szerint egyértelmű a szándék: a fogyasztást olyan alacsony szintre kell csökkenteni, hogy importtartalmát még a megcsappant kivitel is fedezze.

Ennek a politikának az elszenvedői természetesen a lakosság alsóbb rétegei, a mélyszegénységben élők, a nagycsaládosok, a kisnyugdíjasok és mellettük, közöttük a munkanélküliek, a mai és a leendő közmunkások. Terheiket fokozza, hogy a friss adatok szerint

az Európai Unióban a lengyelországi mellett a magyarországi infláció volt a legmagasabb

– figyelmeztet Katona Tamás. Az első négy hónapban 3,9 százalékkal nőttek az árak, míg az élelmiszerekért 7,6 százalékkal, sőt áprilisban már 8,7 százalékkal kellett többet fizetni, mint egy éve. A sertéshús és a gyümölcs több mint 20 százalékkal drágult. A közgazdász szimbolikusnak tartja, hogy az úgynevezett válságkezelés idején az egészségügyi dolgozók még a megígért 500 ezer forintos pluszjárandóságot sem kapták meg, miközben a vírus elsősorban az egészségügyi intézményekben terjedt. Ki és mikor érdemelt volna pluszjuttatást, ha nem ők, és nem akkor, amikor a járvány miatt az életüket kockáztatják?!

Magyarországon ma valójában a lakossági megszorítások biztosítják az improduktív orbáni gazdasági rendszer túlélését. A miniszterelnök pedig eddigi tapasztalatai alapján úgy véli, hogy

a következő választások idején a legszegényebbek, az elesettek voksait úgyis meg tudja majd vásárolni szerény adományokkal.

A válság egyetlen lehetséges gazdasági hozadéka, a szerkezet átalakítása, egyfajta megtisztulás, alighanem megint elmarad.

Barát József / 168ora.hu