h i r d e t é s

Megtalálták a rég elveszett Artemisz-templomot

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Megtalálták a rég elveszett Artemisz-templomot

2017. szeptember 23. - 06:32

Svájci régészek megtalálták Artemisz görög istennő több mint száz éve keresett templomáta görögországi Évia szigetén fekvő Amarüntosz falu közelében - közölte pénteken a Görög Kulturális Minisztérium - értesült az MTI

Megtalálták Artemisz több mint száz éve keresett szentélyét - Forrás: yahoo.com

Az Artemisz-templom (Artemiszion) létezése az ókori görög dokumentumokból, köztük Sztrabón görög földrajzi író műveiből ismert volt, de maradványainak helyét egész ez év nyaráig nem tudták biztosan azonosítani. A templom maradványai mintegy 10 kilométerre fekszenek attól a helytől, ahol korábban feltételezték.


A templom látványterve

Az elmúlt tíz évben svájci régészek Karl Rebernek, a Lausanne-i Egyetem professzorának vezetésével próbálták meghatározni a templom helyét. 

A feltárások során találtak egy vastag falat, amely a templom melletti oszlopcsarnok része volt, és az épület egy nagyobb részét is sikerült feltárni. Görög hírportálok szerint az idei ásatásokon bukkantak a régészek olyan bizonyítékra, amely véglegesen megerősítette, hogy az Artemiszion maradványait találták meg Évia szigetén. 

Az épületeket a Kr. e. 6. és 2. század közötti időszakban emelték. Találtak egy szökőkutat, Artemisz-feliratokat, Artemisznek és ikertestvérének, Apollónnak és anyjuknak, Létónak szóló felajánlásokat. Ez az Artemisz-szentély volt az istennő fő kultuszhelye az Athénhoz közeli térségben. 

Az ókori Hellászban Artemiszt, a Hold és a vadászat szűz istennőjét, a nők és gyermekek védelmezőjét sokfelé tisztelték, nagy ünnepségeket rendeztek számára. Amikor a leányok elérték a pubertás kort, akkor Artemisznek ajánlották őket, mint szüzeket. Amikor férjhez mentek, egy áldozati máglyán fel kellett áldozniuk addigi szűz gyermekéletük holmijait, így a babákat, játékokat és hajfürtjüket. (index.hu)