h i r d e t é s

Megtörni látszik a kormánypárt legyőzhetetlennek tűnő imázsa

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Megtörni látszik a kormánypárt legyőzhetetlennek tűnő imázsa

2015. február 10. - 19:25
0 komment

Négyből négy választást bukott a Fidesz.

A Fidesz gyengülése nem csupán a közvélemény-kutatásokban, de az időközi választásokon is megmutatkozik – írja rövid elemzésében a Political Capital. Felhívják ugyanakkor arra is a figyelmet, hogy ennek a jelentőségét nem szabad túlbecsülni, de lehetnek következményei az egyébként is konfliktusokkal terhelt párton belül.

A tavaly őszi önkormányzati választás óta a Fidesz színeiben indult jelöltek mindegyike veszített – két szocialista, egy jobbikos és egy független jelölt van a győztesek közt. A XI. kerületben 50 százalékkal nyert a szocialista jelölt, a fideszes 31 százalékot ért el; Pilisben a 8. egyéni választókerületben 36 százalékkal nyert az MSZP-s képviselőjelölt és 20 százalékot kapott a Fidesz; Mezőnyárádon a polgármesterválasztáson hajszállal győzött a független jelölt, 51 százalékot kapott szemben a fideszes jelölt 49 százalékával; Mezőtúron pedig a jobbikos jelöltnek sikerült 55 százalékot elérnie a fideszessel szemben.

Az elemzés szerint a Fidesz számára az jelenthet kockázatot, hogy megtörni látszik sokáig legyőzhetetlennek tűnő imázsa.

 

hir24.hu