h i r d e t é s

Megújul a Széna tér

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Megújul a Széna tér

2021. október 24. - 12:04

Hamarosan rendezik az elbontott Volán buszpályaudvar helyét és környezetét. - írja a infostart.hu

Forrás: Infostart

A Főváros által biztosított forrásból, a II. kerület kivitelezésében újulhat meg a Széna tér, írta Őrsi Gergely II. kerületi polgármester a Facebookon, miután időkapszulát helyezett el V. Naszályi Márta I. kerületi polgármesterrel és Karácsony Gergely főpolgármesterrel október 23-án. Az időkapszulába valamennyi megemlékező helyezhetett el üzenetet, műalkotást vagy éppen idézetet.

Olyan köztér létrehozása a cél, ahol jelentős mértékben nő a zöldfelület, de továbbra is jól átjárható marad, hiszen jelenleg is leginkább átközlekednek a Széna téren az emberek - írta Őrsi. Emellett emlékparkot építenek, ahol "méltó körülmények között ápolhatjuk közelmúltunk emlékeit, hogy segítsük örökölt történeti traumáink közös feldolgozását" - tette hozzá.

Az emlékparkban a helyszín történelmi jelentőségét több különböző tájépítészeti elem és művészeti alkotások idézik fel.

  • Helyet kap a téren három kronoszkóp, megépül az „Emlékek útvesztője” installáció, mely a burkolati felületbe elhelyezett vers idézetekkel segíti a történelmi események felidézést.
  • Az egykori városfal szintén burkolatban elhelyezett installációként jelenik majd meg.
  • Egy közeli tűzfalon pedig a tervek szerint egy nagyfelületű művészeti alkotás idézi majd meg az ’56-os események emlékeit őrzők személyes gondolatait interaktív formában.

A koncepció szerint az ’56-os eseményeknek vízjátékkal is emléket állítanak.

A munka hamarosan kezdődik - írta Őrsi Gergely, pontos dátumot nem említve. (infostart.hu)