h i r d e t é s

Miért nevezik Dániát az egyik legboldogabb országnak?

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Miért nevezik Dániát az egyik legboldogabb országnak?

2017. június 08. - 11:22

Az Észak-Európában taláható ország évekig a világ legboldogabb országának számított, azonban az ENSZ által kiadott lista szerint 2017-ben Norvégia át vette a vezető szerepet. 

Az 5,6 milliós lakosságú Dánia elégedett az ország oktatási rendszerével, a poltikai szabadságával, egészségüggyével, közbiztonságával, de még a fizetésükkel is. Azonban azt tudni kell, hogy itt az egyik legmagasabb az egy főre jutó jövedelem és az egész világ országait összevetve itt az egyik legkisebb a korrupció mértéke. Munkahelyükön biztonságban érzik magukat, nem félnek, hogy elveszítik az állásukat, azonban ha mégis erre kerülne sor, a munkanélküliségre is nagy összeget fordít az állam.

Az Észak-európai emberek a Skandináv mentalitásban látják boldogságuk eredetét. Mindig megvannak elégedve azzal ami éppen történik, nem akarnak tökéletesek lenni, mindig több kisebb célt tűznek ki maguknak, mint egy nagyot ezáltal könnyebben érik el azokat és több sikerélményük is van. A dán emberekről tudni kell, hogy sosem tartják vissza érzéseiket, mindig megmondják, amit gondolnak legyen az pozitív vagy akár negatív egyaránt. Munkahelyükön száz százalékosan teljesítenek, azonban sohasem túlóráznak és hétvégenként nem dolgoznak, hogy minél több időt tudjanak a családjukkal tölteni.  Péntekenként rengeteg munkahelyen már ebéd után vagy kora délután  befejezik a munkát és élvezik a megérdemelt hétvégét. Ha a lehetőségek adottak, sok helyen padokat és asztalokat tesznek ki az irodák kertjébe, hogy a szabadban tudjanak ebédelni.

Újonnan egyre több helyen találkozhatunk a “hygge” szóval, hiszen egyre népszerűbb lett szerte a világon. Azonban nagyon sok ember nem tudja, hogy pontosan mit is jelent. A hygge nem más, mint egy melegség, nyugodtság, boldogság, egy szóval jó érzés, amikor értékeled az életet úgy ahogy van.

A legtöbb skandináv ember hygge gyanánt beszélget egy tea mellett, eszik egy süteményt vagy néz egy filmet közösen a családjával.

A sztereotípiákkal ellentétben a dán emberek nem befelé forduló emberek, azonban nagy tiszteletben tartják a másik magánéletét. Úgy gondolják társadalmi szempontból sokkal értékesebb a magánélet tisztelete, minthogy minden bizalmas információt megosszanak a külvilággal.

Természetesen a boldog, örömteli életükhöz nagy részben hozzájárul a rendszeres sportolás és az egészséges étkezés is. A legtöbb közértben árulnak mindenféle bio termékeket, amelyeknek az ára nem sokkal több, mint a hagyományos élelmiszereknek.

A legtöbb embernek a Dánia szó hallatán a Vikingek és a nem túl kellemes időjárás jut eszébe, hiszen az átlag hőmérséklet a nyári időszakban is csak 20 fok. A dán embereket büszkeséggel tölti el, hogy az őseik Vikingek voltak, akik még a jég hátán is megéltek, így őket sem zavarja a borzasztó időjárás. Legyen esős, havas, hideg idő ők akkor is biciklivel járnak dolgozni és ugyanúgy sportolnak rossz időben is, mint a kellemes, napos időben.

Szerintük nincsen rossz időjárás, kizárólag csak rossz öltözet.

Címkék: