h i r d e t é s

Milyen esélyei lehetnek Handó Tünde felmentésének?

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Milyen esélyei lehetnek Handó Tünde felmentésének?

2019. május 09. - 12:50

Amikor a bíróságok függetlensége kerül szóba, nagyon vékony jégre merészkedünk Magyarországon. Nem könnyű meghatározni, hogy milyen célja van ma a bírói testületnek a magyar igazságszolgáltatásban. És ezt a rejtélyt csak erősíti Handó Tünde ellentmondásos személye.

Handó Tünde - Forrás: youtube / fuhu.hu

Azért is nehéz ügyről beszélünk, mert bár az Országos Bírói Tanács felügyeleti jogot gyakorol az Országos Bírói Hivatal elnöke felett, de ott van Kövér László az alig burkolt parancsa, hogy a végrehajtói hatalomnak – bár illőbb lenne csicskásnak nevezni – alárendelni a döntéseket. Egyszerűbben a hatalom központosításával a bíróknak a kormány akaratát kell szolgálniuk. Még ha ez a Rákosi-féle rendszert is idézi fel bennünk.

Ezzel pedig adja magát a kérdés, hogy elmozdítható-e az a Handó Tünde, aki a jelek szerint folyamatosan eleget tesz a kormány meglepően gyakran törvénytelen elvárásainak.

Az OBT hivatalos közleményében azt írta: "a tanács Alaptörvényben foglalt feladata, hogy felügyelje a bíróságok központi igazgatását ellátó, Országgyűlés által kinevezett Országos Bírósági Hivatal elnökét. Az OBT törvénysértés esetén jelzéssel él, a kötelezettségek elmulasztása, illetve méltatlanság esetén pedig az OBH elnökének tisztségétől való megfosztását kell kezdeményeznie."

Az OBT a mai határozatában az is olvasható, hogy az elmúlt időszakban több alkalommal is vizsgálták Handó Tündére vonatkozó törvényi kötelezettségek teljesítését. Kifogásolták például az OBH elnökének kinevezési gyakorlatát, és az előterjesztések benyújtásának megtagadását is.

A törvénysértések miatt az OBT összesen nyolc alkalommal élt jelzéssel az OBH elnöke felé, továbbá megállapította, hogy a sarkalatos törvényben előírt több feladata tekintetében 90 napon túl nem tett eleget kötelezettségének. /hvg/

Igen, Handó mindent elkövetett, amivel alááshatta az igazságszolgáltatásunkba vetett bizalmat. Bizarr egybeesés, hogy a kormány pontosan ezt várta és vára el tőle. Ily módon meglehetősen kis valószínűségnek örvend, hogy az Országgyűlés – még teljes ellenzéki nyomás mellett is – hajlandó lesz elmozdítani őt.