h i r d e t é s

Mindenkit feljelent, mert nem viseli a kritikát

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Mindenkit feljelent, mert nem viseli a kritikát

2018. október 06. - 14:59

Olyan, mint a fideszes Tényi István, csak esztergomi

Vannak emberek, akik elfogadják ugyan a heliocentrikus világképet, de leginkább magukat szeretik - vagy szeretnék - a Nappal helyettesíteni.

A demokrácia egyik alappillére a véleménynyilvánítás szabadsága, a véleményhez való jog. De, hogy ez a jog ne csorbítson másik jogot, erre lett kitalálva a jó hírnév és a becsület. Azonban akkor, amikor egy közszereplő, (példánál maradva a Nap), úgy érzi, hogy a szabad vélemény nyilvánítás csorbítja az ő jó hírnevét és a becsületét, nagyfokú jogászkodás kezdődik.

"Szent István városában" is pontosan ez történt, volt négy ember, akik vállalták a véleményüket egy meglehetősen kicsinyes ügyben, amelynek a vége egy közel egy éves magánvádas per lett. Első és másodfokon is kimondtaa bíróság, hogy ártatlan vagyok.

Nem vagyunk egyformák, a kiskirály, (mert mondhatom ezt Heer Lajosra, az esztergomi Szent István Strandfürdő igazgatójára,) ingerküszöbe olyan alacsonyan, mint a viccben

"olyan alacsony, hogy sámlira kell állnia, hogy a szőnyeg alá nézzen".

Heer úr nem bírja a kritikát, minden, a munkájával kapcsolatos ellenvéleményt nyílt támadásnak vesz, legyen szó egy családi csúszda (állítólag) enyhén túlárazott megvalósításáról (vagy nem) vagy egy Rendes Csaba által írt Facebook-poszt egy, az egyben átvételéről - fenyegetőzés és/vagy feljelentés a kiszámítható reakció a fürdőigazgató részéről.g

Én ezt a cikket meg sem írtam volna, ha csak annyi történt volna, hogy feljelentett két kifejezés miatt:

kiskirály és kicsinyes.

Esetemben I. és II. fokon felmentő ítélet született, azaz nem sértettem meg Heer Lajos Szent István Strandfürdő igazgató jó hírnévhez való jogát, sem pedig becsületsértést nem követtem el.

Végtére is az ügy megszűnt, a bíróság ítélkezett több ízben, a történetnek vége. De...

Mégsincs vége, mert úgy tűnik, Heer úr szerint valakinek bűnhődnie kell, mert ő mégiscsak úgy érzi, hogy csorba esett a becsületén, a jó hírnevén. - Nem vagyunk egyformák. Én azon szerencsés emberek közé tartozom, akiket nem edzett, pedig 8 évig jártam úszóedzésre "Szent István városába". Mégsem csináltam ügyet abból, hogy nagy ritkán előfordult, hogy helyettesítette az edzőmet és én nem bírtam a stílusát, a parancsolgatását az üvöltözését. Aminek a vége az lett, hogy a sípjának zsinórjával rávert a hátamra. És még hány gyerkenek rajtam kívül?

De "Szent István városában" ez is belefér. Rajtunk, négyünkön kívül senki nem mert vagy mer szembe menni Heer úrral, mert félnek tőle, meg a következményektől. Nem kell félni tőle, tessék kiállni és elmondani, mi történt!

Rendes Csaba is megkeresett a minap - ez tulajdonképpen a cikk apropója. Most őt jelentette fel becsületsértésért és a jó hírnevének a megsértése miatt. (Az ügy részleteiről majd Csaba nyilatkozik - ha itt lesz az ideje, mert ez az ügy folyamatban van)

Ez pedig azért különös, mert éppen Heer úr volt az, aki korábban kiadott egy nyilatkozatot, hogy elfogadta Rendes Csaba bocsánatkérését* és éppen ezért őt nem jelentette fel az ominózus Facebook-poszt miatt.

Én csak annyit kérnék Heer Lajostól nagy tisztelettel, hogy álljon tükör elé és gondolkozzon el azon, vajon mi lehet annak az oka, hogy egyre többen vagyunk olyanok, akik megmondjuk neki a nem túl kedves, de őszinte véleményünk.

Ergo, a Földünk körülötte vagy a Nap körül forog-e.

(*A cikk publikálása előtt Rendes Csaba még elmondtaz, hogy ő továbbra is fenntartja a Heer úrnak mondottakat - csak a heves stílus miatt kért elnézést.)