h i r d e t é s

Minél nagyobb egy koalíció, annál nagyobb a holdudvar

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Minél nagyobb egy koalíció, annál nagyobb a holdudvar

2021. május 13. - 08:40

A holdudvarról pedig azt kell tudni, hogy azt mindig a regnáló hatalom eteti. 

A NER is egy holdudvar, egy alaptörvényben legalizált piramis. Ha változik a kormány, akkor ha minden marad a jelenlegi formájában, akkor annyi fog változni, hogy Mészáros Lőrincet másképp fogják hívni. Érdekes meccs lesz, amikor a hatpárti szövetségi vagy koalíciós kormány elkezdi majd castingolni az új Mészáros Lőrinceit.

Ezt elkerülendő beindult az ötletelés arról, hogyan lehetne demokratikus, ún. jogállami eszközökkel kilőni a Holdba a gránitszilárdságú alaptörvényt, amelynek alapjait Szájer József vetette papírra vonatozás közben. Nonszensz!

Tegnap az MSZP elnöke, Dr. Tóth Bertalan azt találta mondani, hogy az emberektől alkotmányozásra kérnek felhatalmazást. Én erre azt mondom, hogy ne kérjél ilyenre felhatalmazást, mert az alkotmányt nem pártoknak kell megírni, hanem nekünk. Azt már tudjuk, hová vezet az az út, ha egy párt ír alkotmányt. Ez akkor is tévút, ha ezt hat párt kérné. Alkotmányozni csak alulról lehet.

A józan paraszti ész szemben a nem tudom mivel. Ha nyer az ellenzék, akkor ki a fenét érdekel az, hogy Orbánék demokratikus normákért hörögnek, meg elkezdenek jogállamozni? Tizenéven keresztül kizsigerelték az embereket, sokszor visszamenőlegesen törvénykeztek a fejük felett. Elloptak mindent és akit nem tudtak megvenni, azt megpróbálták ellehetetleníteni. És akkor ezt merik jogállamnak hívni? Ugyan, kérem!

Mindenkinek más az érdeke. A nagyvállalkozó, a tőkés és az oligarcha egyetlen érdeke az, hogy kormányoktól függetlenül fenntartsa a kis királyságát, benne a saját sakkfiguráival. A vállalkozó lapít, mint szar a fűben, mert neki közbeszerzés kell és úgy fordul, ahogy az üzleti érdeke megkívánja. Az alkalmazottat semmi nem érdekli, csak az, hogy szerződés szerint megkapja a munkabérét. És talán innentől kezd el számítani, hogy ki hogyan és mire szavaz. A nyugdíjasok egy teljesen különélő választási csoport, ők is meg vannak osztva. Az egyik felük érzi, hogy szar az egész, a másik fele meg hiszi, hogy most már mindjárt jobb lesz.

És akkor a választék is igen siralmas tud lenni, mert a középszernél is sokszor gyengébb emberek vívnak verbális csatákat a koncért. Közben a szakértők belövik a szintet, hogy kire és mire kell lőni. Mert akikre céloznak, azok nagy része már réges-régen külföldön keresi a boldogulását és nem átmenetileg, hanem örökre oda rendezkedik be.

A legtöbb politikus még csak nem is szimpatikus, és nem azért, mert alacsony vagy magas. Azért nem bírom őket, mert az egész életük arról szól, hogy megpróbálják kitalálni azt, amire szükségem van. A kormánypárti meg sem kérdez róla, az ellenzéki meg a franc tudja így 10 év töketlenkedés után, hogy megkérdezne-e.

Mindezek ellenére bízom abban, hogy a felénél egy picit többen maradtunk ebben az országban, akik értjük, hogy a gyerekeink jövője miatt le kell szarni az oligarchákat és a tőkéseket ahhoz, hogy nekünk jobb legyen. Mi vagyunk többen, nekik csak pénzük van (még).