Lisa Kristine, az Inter Press Service hírügynökség tudósítója el is látogatott egy ilyen „informális” bányába Ashanti aranybánya régiójában. Leírása szerint olyan élmény volt számára ez a túra, mintha szó szerint a pokolban lett volna:

"Elviselhetetlen a meleg és sötétebb van, mint egy hold nélküli éjszakán. Csak azt érzem meg néha, ahogyan a sötétben mászkáló izzadt testek hozzám érnek, a bányászok köhögése és a kövek törése visszhangzik a bányában. Az oxigénhiány és a port miatt alig lehet levegőt kapni, és azt sem tudom, milyen mély ez a bánya. Amennyiben létezik pokol, biztosan hogy ilyen érzés lehet"

Kristine beszámolója szerint egy elhagyatott bányába vitték, amelyet az illegális bányászok foglaltak el maguknak, miután a bánya tulajdonosai otthagyták a helyet. A bányászcsapat nyolc férfiból áll, akik megengedték, hogy Kristine elkísérje őket a következő útjukra, amely a korábbiakhoz hasonlóan rendkívül kimerítőnek ígérkezik.

A bányászok a legprimitívebb felszereléseket viszik magukkal – nagyon régi, rossz állapotban lévő fejlámpát; néhány alapvető bányászeszközt és egy üres zsákot, amelyet reményeik szerint arannyal teli kövekkel sikerül a felszínre hozni. Legalább két-három napot töltenek el ilyenkor a bányában, és izzadtságtól borítva, vérvörös szemmel és leírhatatlan kimerültséggel térnek vissza a felszínre.

Kristine elmondása szerint egyszer majdnem sikerült a mélybe zuhannia, amikor megcsúszott a nem túl biztos lábakon álló emelvényeken. Mint mondta, erről Manuru története jutott eszébe, akivel nem olyan rég találkozott: "Múltkor találkoztam vele, aki szegény megcsúszott és bezuhant a bánya aknába. A lábán annyira súlyos sérülések keletkeztek, hogy az orvos inkább az amputációt javasolta. Neki viszont folytatnia kell a munkát, nincs más választása, ugyanis semmi pénze nincs és tartozik az emberkereskedőjének, aki ’felvette’ erre a munkára".

Az illegális bányászás egyre nagyobb teret nyer magának Ghánában, ahol stratégiailag az egyik legfontosabb ágazat lett az aranyércek kitermelése. Az illegális „árnyékoperációk” azonban fittyet hánynak a ghánai törvényekre, figyelembe se veszik a szabályozóhatóságok követelményeit akár a higiénia, akár a munkabiztonság terén.

A ghánai törvények szerint például legalább 18 évesnek kell ahhoz lenni, hogy bányában lehessen valaki munkavállaló, azonban a kisebb méretű illegális bányákban 12 éves fiatalokat is lehet látni dolgozni. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) által 2020-ban közzétett tanulmány szerint a kisebb mértékű bányászati szektort leginkább a szegénység működteti, és annak ellenére nagyon vonzó a nyomorban élő gyermekek számára, hogy a gyermekmunka legkegyetlenebb formái is előfordulnak itt.

Manuru története is hasonlóan alakult, aki már 14 éve ilyen kisebb méretű illegálisan működő aranybányában dolgozik. Manurut a nagybátyja vitte be a bányászat világába, miután édesapja életét vesztette, annak érdekében, hogy elég pénzt keressen ahhoz, hogy magát és a családját el tudja tartani.

Manurut azonban az adósság csapdájában zuhant nagybátyja halálát követően, amelynek következtében úgynevezett „kötött munkába” került. Nagyon sok ghánai kerül ebbe a helyzetbe országszerte, valamennyien a mélyszegénységből érkeznek, és azért választják az illegális bányák világát, hogy reményeik szerint jusson nekik némi bevétel a kibányászott nemesfémből.

Mivel a legális bányászáshoz nincs meg a megfelelő „végzettségük”, ezért rákényszerülnek arra, hogy úgynevezett „toborzóktól” kölcsönt vegyenek fel, akik cserébe nyolc-tíz főből álló rabszolgacsapatokba helyezik el őket. Ezek a csapatok dolgoznak aztán a kisebb méretű illegális bányákba, és gyakran meggyűlik a bajuk a hatóságokkal, ugyanis birtokháborítás miatt mindig előveszik őket.

Ebben az egészben van egy átverés faktor is, ugyanis a toborzók egy centet sem fizetnek a munkáért, és minden egyes aranyat, amit találnak, oda kell adniuk a toborzónak, hogy az adósságukat „törlesszék”. Ez gyakorlatilag az adósrabszolgaság modernkori formája, amibe Manuru és még rengeteg ghánai is belekerült.

Hatalmas problémának tekinthető az is, hogy nincsenek megfelelő munkakörülmények ezekben a kisebb aranybányákban. Nem biztosítanak számukra megfelelő védőfelszerelést, és mivel elhagyatott bányákról van szó, ezért a szerkezetet nem is tartották fenn megfelelően, így meglehetősen gyakoriak a munkabalesetek, a sérülések, a halálozások és a bányaomlások.

Az ILO becslései szerint jelenleg mintegy 40 millió ember ragadt a rabszolgaság és a kényszermunka csapdájában világszerte a legkülönfélébb gazdasági szektorokban, legyen szó bányászásról, téglagyártásról vagy prostitúcióról. Ez a becslés pedig meglehetősen visszafogott lehet, mivel nagyon nehéz dokumentálni az ilyen illegális gyakorlatokat.

Csak Ghánában ez több százezer embert érinthet, egy 2012-es tanulmányból például kiderült, hogy tizenkét éves gyermekek is dolgoznak az illegális aranybányákban. A lányok sem ússzák meg az illegális bányák borzasztó gyakorlatát, ugyanis nagyon sokakat prostituáltként adnak el a bányászok számára, nemritkán fiatal lányokat, akár tíz éveseket.

A modern rabszolgaság virágzik a harmadik világ számos részén, melynek bármi lehet az alapja – adósság, emberkereskedelem, átverés. Egy a közös mindben, hogy a helyi hatóságok, a helyi jogrendszerek és a helyi kormányok nem lépnek fel megfelelően a gyakorlatok ellen, mely több millió ember életét nyomorítja meg és fosztja meg őket az alapvető emberi jogoktól. (liner.hu)