h i r d e t é s

Most az egyészségügyi dolgozóknak főznek a debreceni ételosztók

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Most az egyészségügyi dolgozóknak főznek a debreceni ételosztók

2020. március 27. - 16:08

Immár 10 éve, minden hónap utolsó vasárnapján A kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete százötven rászoruló részére ingyenes ebédet oszt Debrecenben, a Petőfi téren.

Tukoráné Kádár Ibolya egyesületi elnök lapunknak küldött közleményében azt írta, hogy most vasárnap, a kialakult veszélyhelyzetben ezt nem tudják megtenni. Ezért úgy döntött az egyesület, hogy a megye három egészségügyi központjában, a frontvonalon dolgozó egészségügyi dolgozókat vendégelik meg.

Ők azok, akik az életüket is kockáztatják, mérlegelés nélkül túlóráznak, bátran szembenéznek a vírussal, helytállnak, miközben aggódnak értük családtagjaik.

2020. március 29-én vasárnap 10-11 óra között a Kenézy Kórház SBO és Intenzív Osztályán, a Debreceni Egyetem Sürgősségi Klinika SBO-n és a debreceni mentőállomáson adják le az ebédet.

Hálásan köszönik az egészségügyi dolgozóknak és minden nyitva tartó szolgáltatónak áldozatos munkájukat, akik emberségből kiválóra vizsgáznak nap, mint nap. 

"Tegyünk közösen az emberekért." - írja közleményükben Tukoráné Kádár Ibolya egyesületi elnök