h i r d e t é s

Mostani és volt csaja is a folyóba ugrott, hogy megnézzék, melyiküket menti ki

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam

Mostani és volt csaja is a folyóba ugrott, hogy megnézzék, melyiküket menti ki

2015. március 20. - 08:07
0 komment

 

Kellemetlen helyzetbe hozta két kínai lány, a  20 éves Jun Tang és a 22 éves Rong Tsao a 21 éves Wu Hsiát. Mindhárman a kínai Ningbo városban élnek.

Wu már egy ideje Ronggal járt, de előtte még Junnal. Utóbbi nehezen viselte a szakítást, Wu nyakára járt, de igazából a fiú sem tudta, hogy kivel akar lenni. Hogy pontot tegyenek az ügy végére, találkozót beszéltek meg. 

A találkozót egy hídnál beszélték meg. Ez hiba volt. Jun az egyik pillanatban átvetette magát a híd korlátján, bele a folyóba. De mire Wu feleszmélt volna, a jelenlegi barátnője is beleugrott a folyóba - a lányok arra voltak kíváncsiak, melyiküket menti meg a fiú.

Wu utánuk ugrott és Rongot mentette meg, de azonnal telefonált utána a testvérének, hogy csináljon valamit. A testvér felhívta a tűzoltókat, akik aztán az exbarátnőt is kihúzták a folyóból.

Komolyabb sérülése egyiküknek sem lett. 

 

 News.com.au / index.hu (Címlap: wikipedia)


 

h i r d e t é s