h i r d e t é s

Muszlimok közé hajtott egy furgon Londonban

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Muszlimok közé hajtott egy furgon Londonban

2017. június 19. - 12:07

A gázolás a Seven Sisters Roadnál történt, amely áthalad a Finsbury Parkon. A furgon a közelben lévő mecsetből távozó tömegbe hajtott. - írja az index.hu.

Forrás: index.hu

Fontosabb részletek:

  • Esti imáról hazainduló muszlimok közé gázolt egy furgon Londonban.
  • Egy ember meghalt, legalább tízen megsebesültek.
  • A furgon sofőrje egy 48 éves fehér férfi. Elfogták.
  • A rendőrség terrortámadásként kezeli az esetet.
  • Theresa May kormányfő válságtanácskozást hívott össze.

Egy ember meghalt, legalább tízen megsérültek, amikor helyi idő szerint vasárnap éjfél után nem sokkal egy furgon gyalogosokat gázolt el egy észak-londoni mecset közelében, írja a BBC.

Az első segélyhívás a mentőkhöz helyi idő szerint 15 perccel éjfél után érkezett, a mentők nagy erőkkel vonultak ki. Két embert a helyszínen láttak el, nyolc sérültet kórházba szállítottak.

Forrás: index.hu

Egy szemtanú azt mondta: nagyon sokan jöttek ki a mecsetből a ramadán idején tartott imáról, az utcán a furgon nyílegyenesen feléjük hajtott. Mindenki kiabálni kezdett, megpróbáltak félreugrani. Az autó legalább 10-15 embert gázolt el.

A furgont egy walesi kölcsönző cégtől bérelték.

A rendőrség azt közölte: a nyomozás mostani állása szerint a támadó egyedül volt. Ezzel cáfolták a Daily Mail híresztelését, aminek két állítólagos két szemtanú azt állította: a férfinak két társa is lehetett.

Egyikük kiugrott az autóból és késsel támadt az emberekre. A londoni rendőrség ezt cáfolta: nem történt késes támadás és a sofőrnek nem voltak segítői.

A furgon sofőrje egy 48 éves fehér férfi volt.

Kiszállt az autóból, és el akart menekülni, de a tömeg feltartóztatta addig, amíg a rendőrség és a terrorelhárítás kiérkezett. Egy szemtanú azt mondta: a furgon vezetője láthatóan tudatosan hajtott a tömegbe.

A gázolás eleve egy olyan szakaszon történt, amit csak buszok és taxisok használhatnak.

Egy a Telegraphnak nyilatkozó szemtanú szerint a férfi azt kiabálta, "minden muszlimot megölök". Amikor a magas, erős testfelépítésű férfit a mecsetből hazainduló emberek a földre fektették, azt kiabálta, "öljetek meg, öljetek meg", de mondták neki, hogy nem ölik meg.

Legalább fél óráig tartották így, amíg átadták a rendőrségnek.  

Egy másik szemtanú szerint a sofőr elfogásakor közönyösnek látszott, és csókokat küldött a felháborodott tömeg felé. A rendőrség kórházba vitte annak megállapítására, hogy beszámítható állapotban követte-e el tettét. A férfi elfogását lehet látni ezen a felvételen

Egyelőre nem tudni, mi volt a támadó indítéka, de a Scotland Yard ettől függetlenül terrorcselekményként kezeli a támadást, jelentette be hétfő délelőtt Neil Basu, a londoni rendőrség főparancsnok-helyettese. Theresa May kormányfő már reggel válságtanácskozást hívott össze.

A miniszterelnök kifejezte részvétét az áldozatoknak, és elismerő szavakkal nyilatkozott a mentésben részt vevők munkájáról.

Sadiq Khan, London polgármestere a Twitteren azt írta: ez a merénylet a közös értékek elleni támadás volt.

Ez nyilvánvalóan egy célzott támadás volt azok ellen, akik közül sokan a szent hónap, a ramadán alkalmából imádkoztak.

Mohamed Kozbar, a mecset elöljárója a The Sunnak azt mondta: egyértelműen terrortámadás történt.  A környékbeli muszlimokat támogató Muslim Welfare House azt közölte: évtizedek óta dolgoznak azon, hogy a Finsbury Parknál békés és toleráns iszlám közösséget építsenek. 

A Brit Muszlim Tanács szerint ez a támadás egyértelműen az iszlamofóbia erőszakos megnyilvánulása volt. Harun Khan, a Tanács főtitkára azt mondta: a muszlim közösség az elmúlt hetekben, hónapokban több, iszlámgyűlölettől vezérelt incidenst élt át.

A ramadán végének (június 24.) közeledtével sok muszlim látogatja majd a mecseteket, ezért a tanács elvárja, hogy a hatóságok erősítsék meg a mecsetek környékének biztonságát.

Két hete, június 4-én járókelők közé hajtott egy kisteherautó London belvárosában, a London hídon, majd a támadók a közeli piacon, a Borough Marketen késekkel támadtak az emberekre. Nyolcan meghaltak, csaknem ötvenen megsérültek. A rendőrök a három szélsőséges támadót agyonlőtték.

Május 22-én Ariana Grande amerikai énekesnő manchesteri koncertjén egy öngyilkos merénylő, a 22 éves, líbiai származású, de manchesteri születésű Salman Abedi öngyilkos pokolgépes merényletet hajtott végre, 22 embert megölve.

Március 22-én egy magányos merénylő, Khalid Masood járművével nagy sebességgel a gyalogosok közé hajtott a londoni Westminster híd járdáján, majd kocsijából kiszállva, a parlament épületénél késsel megölt egy rendőrt. A támadásnak a rendőrrel együtt öt halálos áldozata volt, negyvenen megsérültek.

index.hu