Miután Nagy Sándor meghódított sok királyságot, haza indult. Útközben megbetegedett és ágynak dőlt. Amikor szembe nézett a halállal rájött, hogy hódításai, hatalmas hadserege, éles kardja és minden gazdagsága jelentéktelen. Arra vágyott, hogy hazaérjen, anyja arcát lássa és végső búcsút vegyen tőle. De el kellett fogadnia a tényt: romló egészsége nem engedi, hogy eljusson távoli hazájába. Így a hatalmas hódító elesetten feküdt és sápadt tekintettel, tehetetlenül várta utolsó lélegzetét. Odarendelte tábornokait és így szólt: "Hamarosan távozom ebből a világból. Három kívánságom van, kérem, maradéktalanul hajtsátok végre azokat."
Könnyekkel az arcukon a tábornokok megfogadták, hogy engedelmeskednek és teljesítik királyuk utolsó kívánságait.

1. Az első az, hogy csak orvosok vihetik a koporsómat, mondta Sándor.
2. Egy kis szünet után folytatta: Másodszor, azt akarom, hogy amikor a koporsómat a sírhoz viszik, a temetőbe vezető utat szórják fel arannyal, ezüsttel és drágakövekkel, melyeket kincstáromban gyűjtöttem.
3. A király ezután kimerültnek érezte magát. Megpihent pár percre és folytatta. Harmadik és utolsó kívánságom az, hogy mindkét kezem lógjon ki a koporsóból.

Az ott összegyűlt emberek elgondolkodtak a király furcsa kívánságain. De senki sem mert kérdést az ajkára venni. Sándor kedvenc tábornok megcsókolta kezét, majd szívéhez szorította azt. „Ó király, biztosítalak arról, hogy minden kívánságod teljesül. De mondd el, miért kéred ezeket a furcsa kívánságokat?"

Ekkor Sándor mély lélegzetet vett és így szólt: „Szeretném, ha a világ is megismerné a három tanulságot, melyeket megértettem.” Ezek hát a tanulságok Nagy Sándor utolsó három kívánságából: „Azt akarom, hogy orvosok vigyék a koporsómat, mert az embereknek tudniuk kell, hogy a földön egyetlen orvos sem tud senkit meggyógyítani. Tehetetlenek és nem tudnak megmenteni egy embert sem a halál öleléséből. Tehát az emberek ne tartsák az életet magától értetődőnek.
A második kívánság, az arany, ezüst és egyéb gazdagság elszórása a temetőbe vezető úton azt célozza, hogy elmondjam az embereknek: még az arany töredéke sem fog velem jönni. Egész életemet a hatalom hajszolásában töltöttem gazdagságot keresve, de semmit sem tudok magammal vinni. Hadd tudják meg az embereknek, hogy aki pusztán a vagyont halmozza, az idejét pazarolja.
A harmadik kívánságom kapcsán pedig, amikor a kezem kilóg a koporsóból, azt szeretném, ha az emberek megtudnák, hogy üres kézzel jöttem ebbe a világba és üres kézzel távozom ebből a világból.” E szavakkal a király lehunyta szemeit. Hagyta, hogy eluralkodjon felette a halál és utolsó lélegzetet vegyen.

Kérdeznek Zul-Qarnainról. Mondd: „Elolvasom nektek a róla szóló történetet.” (Korán 18:83)

Zul-Qarneyn azt jelenti, „kétszarvú”, ami lehet egy harci sisak, vagy címereken látható jelkép, ami két földrészt, vagy két korszakot köt össze. Ki volt ő? Mikor élt? A Korán nem adja meg nevét, nem helyezi őt anyagi térbe. Nem is szükséges, hogy választ találjunk, mert a történet példabeszéd. A közhiedelem, egyébként azt vélelmezi, hogy Zul-Qarneyn (Dhul al Qarnayn) Nagy Sándorral azonos. Van olyan elképzelés, ami szerint egy Perzsa király, vagy egy ókori Himyarita uralkodó volt. ZulQarnayn a felszínen király, de lényegét tekintve maga Allah akarata volt, aki az Ő Univerzális tervét valósította meg, ehhez adott neki erőt és hatalmat. Kelet és Nyugat felett uralkodott és több civilizáció élt kontrollja alatt. Igazságos és jóravaló volt, aki elutasította az önzést, kapzsiságot. Megvédte a gyengéket és megbüntette a bűnösöket. Három útjáról olvashatunk a szövegben. Mindegyik etikai mondanivalót tartalmaz.

(Hatalmi) helyzetbe hoztuk őt a Földön és neki adtuk minden dolog beteljesülésének útját. (Korán 18:84)

És ő követte az utat, (Korán 18:85)

Akár tudjuk, ki volt Dzu al-Qurnayn akár nem és akár hitelt adunk a példabeszéd valódiságának, akár nem, a lényeg a mondanivaló. Remélem, az átjött.