h i r d e t é s

Nagyon fontos kabinetből hagyták ki Kásler doktort!

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Nagyon fontos kabinetből hagyták ki Kásler doktort!

2018. október 10. - 10:45

Népesedés- és családügyi kabinet megalakulásáról hurrázott Novák Katalin

Forrás: MTI

Megalakult a Fidesz-KDNP-frakciószövetség népesedés- és családügyi kabinetje - jelentette be Novák Katalin, a Fidesz alelnöke a kabinet első ülése után szerdán Budapesten.

Novák Katalin, a kabinet vezetője, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára közölte, az első ülésen megerősítették a kormány elköteleződését az iránt, hogy Magyarország jövőjét a magyar gyermekekben látják, a migráció helyett pedig a családok támogatását tartják fontosnak.

Elmondta, a testületnek 11 tagja van. A Fideszből Bányai Gábor, Dunai Mónika, Kállai Mária, Kovács József, Mátrai Márta, Szatmáry Kristóf, Tapolczai Gergely és Zsigmond Barna, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportjából pedig Harrach Péter, Juhász Hajnalka és Vejkey Imre vesznek részt a munkában. (MTI)

A testületet vélhetően azért hívták össze, mert nem akar a kormány semmit sem csinálni.Az elv a régi, azaz addig vitatkoznak a semmin, amíg az egy főre jutó felelősség el nem éri a nullát. Azután ki lehet adni egy nyilatkozatat, hogy "ez van" vagy "együtt kell élni vele".